Hírek

PUTNOKFC.HU

Kezdődik – Sényőre utazunk az első fordulóban

Június 31-én vasárnap 17:30-tól újra útjára indul a labda az NB3 labdarúgó bajnokság Keleti csoportjának 2022/2023-as pontvadászatában is. A nyitó játéknapon csapatunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sényő-Carnifex FC együtteséhez látogat.

Természetes folyamat, hogy a nyári átigazolási időszak alatt történik némi változás minden csapat játékoskeretében, nem volt ez másként első körös ellenfelünknél sem. Az előző bajnokság hetedik helyezettje hasonló filozófiával vágott neki a nyárnak mint mi, vagyis a csapat gerincét igyekezett megtartani az együttes és néhány új játékossal kisebb vérfrissítést vinni a keretbe.

Az új bajnoki kiírásban az igazolásoknál már az idei szezontól életbe lépő „fiatal szabálynak” is meg kell felelni, mely szerint, minden harmadik ligás csapatban a mérkőzés teljes időtartama alatt szerepelni kell egy 2004-ben vagy ennél később született játékosnak. (A játékos lecserélése esetén csak szintén a szabálynak megfelelő életkorú játékos válthatja)

A nyári felkészülés szerves részét képezte a Sényő csapata számára is a barátságos mérkőzéseken való pályára lépés, melyből öt jutott a közel másfél hónapos alapozási időszakra. Az ő programjukba is jutott első ligás ellenfél is, a Debreceni csapattal csaptak össze (DVSC-Sényő: 8-0), ezen kívül még a DEAC, a Nyíregyháza II, a Hajdúszoboszló és a Nyírbátor csapatával mérkőztek meg, utóbbit utolsó felkészülési mérkőzésükön hazai környezetben 5-2 arányban győzték le.

Ötödik szezonját kezdi meg a csapat kispadján a Fiumei Viktor, Imrő László páros akik masszív, kemény csatákkal tarkított idényre számítanak, célkitűzésként pedig a stabil középmezőnybe jutást határozták meg.

Ahogy azt korábbi megkeresésünkre Szala Ákos edző elmondta a mi csapatunk felkészülése is a hajrájához érkezett, az utolsó hétre a finomhangolások maradtak, így elmondható, hogy a csapat teljes mértékben készen áll a bajnoki rajtra. A csapathoz érkező új igazolásokról az utóbbi időben rendre tájékoztattuk szurkolóinkat, távozók tekintetében pedig Laczkó Krisztián, Dlehány Bence, Cserepka András, Riznicsenkó Viktor és Hadházi Sándor hagyták el a nyáron a Putnok FC csapatát. Változatos ellenfelekkel mérkőzött a Putnok csapata is a felkészülés időszakában, 120 perc az NB1-es Kecskemét ellen, szintén 120 perc a második ligás Nyíregyháza ellen, de a Cigánd és a Puskás Akadémia II ellen is megmérkőzött a Szala alakulat. Utolsó barátságos mérkőzésünkön a Mezőkeresztes ellen pedig mi is sikerrel (10-0) hangoltunk a hétvégi kezdésre. Felkészülési mérkőzéseinken rendre stabilan és szervezetten játszottunk, játékosaink kiváló mentalitása már ezen időszak alatt is bebizonyosodott.

Mindkét csapat várja már a bajnoki rajtot, azt hogy mik az elképzelések pedig csapatunk edzőjétől Szala Ákostól kérdeztük.

Nagyon várják a játékosok és mi is az első bajnoki mérkőzést. Nem érzek semmiféle görcsösséget a játékosokon. Azt érzem és látom, hogy motiváltak és már nagyon meg szeretnék mutatni, mire is képesek a pályán. A tavalyi évhez képest mélyült a keretünk, több olyan játékosom van, aki képes eldönteni egy mérkőzést. A Sényő egy rutinos csapat, akik évek óta meghatározó szerepet töltenek be a Keleti csoportban. Véletlenül sem a tavaszi mérkőzésünkből indulunk ki. Azon a mérkőzésen nekünk minden összejött, ami összejöhetett. Bízok az elvégzett munkánkban, szeretnénk jól kezdeni a szezont.

Csapatkapitányunk, Dobrovolskyi Zhenya szerint kemény felkészülési időszakon van túl a csapat, de mindenki maximális odaadással és legjobb tudása szerint végezte el a munkát, így az együttes bizakodva várja a kezdést.

Úgy gondolom jól sikerült a felkészülés, elég intenzív edzések voltak és jó csapatok ellen játszottunk edzőmeccseket, ahol kijött az, hogy miben kell fejlődni a közeljövőben. Véleményem szerint jól felkészültünk a bajnokságra fizikailag és taktikailag egyaránt. Nagyon intenzív és nehéz hetek következnek, ahol rengeteg mérkőzést fogunk lejátszani, nagyon várjuk, hogy megmutathassuk mire vagyunk képesek. A Sényő egy jó és rutinos csapat, ezért nem egyszerű mérkőzésre számítok, a tavalyi idény egyik legjobb meccsét játszottuk ott és most is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy nyerjünk és győzelemmel kezdjük a szezont.

Sűrű a naptár a bajnoki szezonkezdés során, hiszen három nappal a nyitány után újra gyepre lép a csapat, a második körben a Tiszaújváros ellen mutatkozunk be hazai pályán az új idényben, majd a Sényői vizitre pontosan egy héttel a két csapat a Várady Béla Sportközpontban újra megmérkőzik egymással, ezúttal a MOL Magyar Kupa küzdelemsorozatán belül.