Hírek

PUTNOKFC.HU

Győzelemmel kezdtük az idényt

Szurkolók és játékosok nagy örömére július 31-én végre éles mérkőzésen indulhatott útjára a labda az NB3 Keleti csoportjában. A Putnok FC az első játéknapon a Sényő-Carnifex FC együtteséhez látogatott. Az előző bajnoki évadból jó emlékünk lehetett a Szabolcsi vizitünkről, hiszen akkor magabiztos győzelemmel térhettünk haza, játékosaink és szakmai stábunk pedig a mai napon is kellően elszántan indult útnak ahhoz, hogy ez ma se legyen másképp.

Csakúgy mint városunkban Sényőn is borongós időjárás volt vasárnap délután. Játékosaink az első perctől fegyelmezetten és kezdeményezően léptek gyepre, elmondhatjuk, hogy a kezdőrúgástól a Putnok FC játékosainak akarata érvényesült. Az első félidőben egy kifejezetten magas színvonalú összecsapást láthatott a kilátogató publikum, két jó erőkből álló együttes esett egymásnak. Jól járatva a labdát, már a mérkőzés első időszakában is több szép támadás végén kerültünk veszélyes helyzetben az ellenfél kapuja elé. A 29. percben aztán gólt szereznünk is sikerült, ekkor Sághy Félix szabadrúgásból talált a Sényő kapujába, így ő csapatunk idei szezonjának első gólszerzője. Vezető találatunk után is maradt a magas iram, újabb találat azonban az első 45 percben már nem született.

Csapatunk a félidei előny birtokában nem áll be védekezni, továbbra is szép támadásokkal és magabitos, fegyelmezett játékkal teltek a mérkőzés percei számunkra. Ez pedig újabb gólban is megmutatkozott, a 70. percben Katona Bence duplázta meg a PFC előnyét. Két gólos előnyben is folytattuk a fegyelmezett, magabiztos játékot, a 79. percben pedig új nyári szerzeményünk Veress Zsombor is megszerezte első találatát Putnoki színekben, kialakítva ezzel a 0-3-as végeredményt.

Az első félidőben magas színvonalú mérkőzést játszottunk a jó erőkből álló Sényő csapata ellen. A második játékrészben szétszakadt a pálya és ez a mi játékosainknak kedvezett jobban. Sok jó egyéni teljesítményt láttam, gratulálok játékosaimnak. Dolgozunk tovább.” – értékelt a lefújást követően Szala Ákos edző.

Sényő-Carnifex FC – Putnok FC: 0-3 (0-1) (Sághy, Katona, Veress)

Sényő: Szondi – Bodó, Klepács, Toldi (Fenyőfalvi), Kapacina K., Jócsák (Erdei), Farkas, Schmidt, Barta (Pataki), Kapacina V., Orosz

Putnok FC: Pápai – Sághy, Sramkó (Katona), Buda, Csiki, Szics, Vajda (Fülöp), Dobrovolszki (Petrecsko), Juhos (Komári), Galacs (Csutora), Veress

Nincs sok idő a pihenésre, hiszen három nap múlva, szerdán itthon is bemutatkozik a csapat az új idényben, a Termálfürdő FC Tiszaújváros csapatát fogadjuk 17:30-tól.