Nehéz összecsapás vár ránk Debrecenben
Nehéz helyzetből vág neki a bajnoki hajrának a Putnok FC csapata, hiszen az előző fordulót követően vonal alá került az együttes a bajnoki tabellán. Nem ígérkezik könnyűnek a következő feladat sem, Szala Ákos legénységére ugyanis a DVSC II vendégeként vár idegenbeli összecsapás május 3-án, 16 órától.
A Civis városiak az ötödik helyről várják a folytatást, az Eger legyőzése óta azonban a legutóbbi két játéknapon nekik sem sikerült győztesen elhagyni a pályát. A Tarpa ellen egy pontot gyűjtöttek, legutóbb a Hatvan ellen pedig pont nélkül maradt Máté Péter gárdája.
Balszerencse, talán ez az első szó ami csapatunkat illetően eszébe jut annak, aki a legutóbbi néhány bajnoki összecsapásunkat látta. A mutatott játék rendre jónak mondható – mezőnyfölény, helyzetek – ez azonban valahogy ebben az évben sajnos nem párosul eredményességgel. Egy-egy hiba, egy balszerencsés mozdulat a jó játék ellenére rendre az ellenfelek javára dönti el a mérkőzéseket.
Nincs azonban idő csüggedni ezen, hiszen az előttünk álló állomáson újra nagyot kell küzdeni azért a három pontért, amire nagy szükségünk lenne. Abban pedig csak bízhatunk, hogy ezúttal az az apró kis szerencse is mellénk pártol, amiért a játékosaink napról-napra olyan sokat tesznek, dolgoznak.


