Hírek

PUTNOKFC.HU

Elkezdődött a közös felkészülés

Január 4-én találkoztak újra közös edzésen a Putnok FC játékosai és szakmai stábja. December 19-től a játékosok egyéni edzésterv alapján készültek a közös folytatásra, így vetették bele magukat az év első közös tréningjébe. Helyszínül az Elek Ákos Utánpótlás Sportközpont csarnoka és műfüves sportpályája szolgált.

Mint ahogy az a bajnoki szünetekben lenni szokott, a csapatoknál előfordul némi játékos mozgás, nem volt ez alól kivétel a Putnok FC sem. Az első közös találkozásig három játékos hagyta el a csapatot – Petrecsko Román, Csiba Zoltán és Chutora Mihály folytatják máshol pályafutásukat. Az érkezők oldalán is három játékos található – Lőrincz Attila középpályás Veszprémből, Szűcs Zsolt támadó Budafokról, Szabó Zsombor védő pedig Békéscsabáról tette át székhelyét Putnokra.

Szűcs Zsolt, Szabó Zsombor és Lőrincz Attila a Putnok FC új igazolásai

A kötelezően kiadott feladatok után a mai nap megkezdtük a közös munkát Putnokon. Ez a hét egy ráhangoló hét, majd jövő héten napi két edzéssel folytatódik a felkészülés. Az állóképességi feladatok mellett javítjuk az őszi hibáinkat és taktikailag is előrébb fogunk lépni. Az öt hét elengedő lesz az új játékosok beintegrálására is.” – mondta el az első közös tréning után Szala Ákos edző.

A rendszeres edzésprogram mellett természetesen, ahogy azt korábban már megírtuk felkészülési mérkőzések is segítik a munkát. Az első barátságos mérkőzés január 14-én lesz, ahol a Putnok FC a Diósgyőri VTK II csapatával mérkőzik meg. Csapatunk új igazolásaival és a felkészülési mérkőzésekkel a továbbiakban természetesen bővebben is foglalkozik honlapunk.