Hírek

PUTNOKFC.HU

Vereség a Tiszaújváros otthonában

Március 3-án 14 órától a 18. fordulóval folytatódott az NB3 Észak-Keleti csoportjának küzdelemsorozata. Több mint három hónap szünet után a Putnok FC idegenben lépett gyepre a naptári év első bajnoki összecsapásán. Szala Ákos és csapata számára igazi megyei rangadóval vette kezdetét a tavaszi időszak, aktuális ellenfelünk a Termálfürdő FC Tiszaújváros volt.

Kegyes volt az időjárás a mérkőző felekhez, hiszen kellemes időben vehette kezdetét a bajnoki összecsapás, melynek első tíz perce kiegyenlített mezőnyjátékkal telt, igyekeztek egymást feltérképezni a csapatok. Tíz perc után a Tiszaújváros próbált kicsit kezdeményezőbbé válni, többet tartani a labdát a mi térfelünkön. A 18. percben egy bal oldali beadást követően Ivánka Patrik maradt üresen a hosszú oldalon és lőtt közelről a kapuba. (1-0) Újra kiegyenlített mezőnyjáték következett, majd a félidő harmincadik percétől a Putnok FC próbálta átvenni a mérkőzés irányítását. Játékosaink igyekeztek a hazai térfélen járatni a labdát és lehetőséget kialakítani, az FCT védelme azonban szervezetten zárt, így komolyabb lehetőségig nem igazán sikerült eljutni. Egy gólos hazai előnnyel vonulhattak félidei pihenőre a csapatok.

Hullámzóan alakult a második játékrész is, csapatunk igyekezett ugyan az ellenfél térfelén járatni a labdát, de mezőnyfölényünk meddő volt, nem igazán találtunk fogást a szervezetten védekező hazaiakon, sőt olykor egy-egy kontrájukban a veszély is benne volt. A gólszerzéshez legközelebb a 75. percben jártunk, ekkor Korbélynak nem sikerült egy beadás után a kapuba találni. Az félidő utolsó periódusában hiába az akarat, nem sikerült komolyabb lehetőségig jutni, így egy gólos vereséggel ért véget számunkra a 2024-es év első bajnoki mérkőzése.

Az első 20-25 percbe nem égtünk kellő hőfokon, erre meg kell találjuk az okot. Utána nagy mezőnyfölényben játszottunk de ziccereink végén mindig volt egy bevetődő hazai játékos vagy épp a kapufa akadályozta meg ma a csapatot a góltól. A játékunk 25 perc elteltével rendben volt, de helyzeteinket nagyobb százalékban kell értékesítenünk. Gratulálok a Tiszaújvárosnak.” – értékelte a találkozót Szala Ákos vezetőedző.

Termálfürdő FC Tiszaújváros – Putnok FC: 1 – 0 (1 – 0) (Ivánka)

FC Tiszaújváros: Hrabina – Cseh (Kollár), Bussy (Bidzilya), Vitelki (Lehóczki), Farkas, Géringer, Lőrincz P., Bökönyi, Varjas, Ivánka, Valkay

Putnok FC: Mészáros – Szabó, Galacs, Lőrincz A., Pócsik (Kovács), Korbély, Boros, Váradi, Vattay, Dobrovolskyi (Mrva), Nemes

Javítási lehetőség egy hét múlva, már hazai környezetben a Karcagi SE ellen.