Hírek

PUTNOKFC.HU

Utolsó idegenbeli összecsapásunk következik a szezonban

Május 22-én, 11 órától elérkezik az utolsó idegenbeli összecsapásunk ideje az NBIII labdarúgó bajnokság 2021/22-es szezonjában. Nem utazunk messzire a 37. fordulóban, mindössze a megyeszékhelyig, ellenfelünk ugyanis a Diósgyőri VTK II csapata lesz.

A tabella jelenlegi tizenkettedik helyezettje jó formát mutat a hónapban. Legutóbbi négy mérkőzésükből háromszor nyertek, egyszer pedig döntetlennel ért véget számukra a mérkőzés. Legutóbb igen csak magabiztosan, idegenben 4-0 arányban győzték le a Hidasnémetit. Érdekesség lehet a Diósgyőr esetében, hogy az idei naptári évben lejátszott hét hazai mérkőzésükből mindössze egyet tudtak megnyerni, (Május 4. – DVTK II – Füzesgyarmat: 5-0) egyszer játszottak döntetlent (Május 8 – DVTK II – Törökszentmiklós: 0-0) öt alkalommal pedig pont nélkül fejezték be a találkozót. (Kisvárda II, Tiszaújváros, KBSC, Tiszafüred és a Sényő ellenében)

Ami a mieink helyzetét illeti, utóbbi négy mérkőzésünkön kilenc pontot szereztünk, ötvenöt pontunkkal pedig a nyolcadik helyen tanyázunk a tabellán. Jó hír, hogy eltiltásuk után visszatérhetnek a védelmünkbe Gellén Balázs és Fülöp Krisztián. Ha már az utóbbi időszak teljesítményét nézzük, azt is elmondhatjuk, hogy a legutóbbi öt vizitálásunkból négy alkalommal győzelemmel térhettünk haza, így most is bizakodva várhatjuk a megyei összecsapást.

Múlt hétvégén nem voltunk meggyőzőek, de az elmúlt négy mérkőzésünkből hoztunk kilenc pontot 12-4-es gólaránnyal. Az már biztos, hogy a felsőházban zártunk. Ez mindenképpen örömteli, mert a legtöbben nem bíztak ebben és nem tartottak rá képesnek a csapatot. A nyáron nagyot álmodtunk a tavalyi év után és mi kijelentettük, hogy az első nyolc a célunk. Ezzel nem vagyunk mégsem teljesen elégedettek és amíg van esély megszerezni a hetedik pozíciót, addig meg is próbáljuk megszerezni. A Diósgyőr csapata véleményem szerint sokszor jó futballt játszik. Egy jól felkészített csapathoz látogatunk. Bízom benne a délelőtti időponthoz megint jól fogunk tudni alkalmazkodni.” – mondta el megkeresésünkre a találkozót megelőzően Szala Ákos vezetőedző

Csapatunk középpályása Juhos Dávid szerint mentálisan és fizikálisan is készen áll a csapat a záró fordulókra, a hétvégi idegenbeli összecsapást pedig bizakodva várja

Nem érzem azt magamon, sem a csapaton, hogy el lennénk fáradva. Szerintem fizikálisan és mentálisan is rendben vagyunk így a szezon végére. Ebből az utolsó két meccsből is szeretnénk kihozni a maximumot, a hat pontot. Az NBIII-ban nincs könnyű meccs. Vasárnap, idegenben, a Diósgyőr ellen egy nehéz meccsre számítok. A múlt heti vereséget mindenképpen ki szeretnénk javítani. Jó és fegyelmezett játékkal, és ha mindenki 100%-osan oda teszi magát akkor elhozhatjuk Diósgyőrből a három pontot.

Mivel a DVTK első és második csapata is vasárnap lép pályára, így a mi találkozónk délelőtt kezdődik, 11 órától indul útjára a labda.

Diósgyőri VTK II – Putnok FC – 2022. május 22. – 11:00