Hírek

PUTNOKFC.HU

Újpestre utazunk a húsvéti játéknapon

Az ünnepi hétvégén sincs megállás a Magyar labdarúgás harmadik vonalának küzdelemsorozatában, hiszen húsvét vasárnap a 22. fordulóval folytatódik a bajnoki kiírás. A Putnok FC az adott játéknapon idegenben lép gyepre, korai kezdéssel a fővárosban lesz jelenése Szala Ákos csapatának az Újpest FC II vendégeként.

Az Észak-Keleti csoport bajnoki idényének 7. fordulójában a Várady Béla Sportközpontban találkoztak egymással a felek. Szeptember 9-én, hazai környezetben Dobrovolskyi Zhenya találatával 1-0 arányban egy küzdelmes, nehéz mérkőzésen PFC siker született.

21 fordulót követően a tabella 6. helyén található az Újpest tartalék csapata, amely ugyan nem kezdte jól a 2024-es évet, hiszen az első tétmérkőzésen hazai pályán vereséget szenvedtek a DEAC-tól, azóta viszont magára talált Mundi Viktor legénysége. Az utóbbi három fordulóban egy Sényő elleni döntetlent egy Tiszafüred és egy Diósgyőr II elleni győzelem követett. A fővárosi lila-fehérek gárdája tartalékcsapatokhoz híven többségében a fiatal tehetségeknek biztosít lehetőséget, olykor az első osztályú csapatból visszajátszókkal kiegészülve.

Nehéz mérkőzés volt az őszi is az Újpest FC II ellen és nehéznek ígérkezik a húsvét vasárnapi is. Két jó erőkből álló együttes mérheti össze erejét az ünnepi játéknapon. A mieink a Karcag és az SBTC legyőzése után, a Hatvan elleni vereséget követően várhatják a kezdő sípszót. A játékkal a legutóbbi hétvégén sem volt probléma, hiszen számos lehetőséget sikerült kidolgozni, az Újpest II ellen pedig reméljük újra sikerül befejezni is ezeket a helyzeteket. A játékosok ezúttal is nagy elánnal, mindent beleadva készülnek a soron következő bajnokira, a befektetett kemény munka pedig bízzunk benne, hogy a fővárosban eredményre vezet.  

Nem vagyunk elégedettek a múltheti eredményünkkel. Örülök, hogy ezt viszontlátom a játékosokon is és bántja őket a vereség. A futballban azonban mindig jön egyből a javítási lehetőség, azonnal jön a következő mérkőzés. Javítani szeretnénk és ezért mindent alárendelünk a sikernek. Tűpontos csapatjátékra lesz szükségünk Újpesten, melyben minden játékosunknak maradéktalanul el kell végeznie a feladatát és hozzárakni olyan egyéni megoldást, ami akár a 3 pont sorsáról is dönthet. Tudom , látom a hétköznapokon és fel is vonultattuk már, hogy mire vagyunk képesek. Most újra meg akarjuk mutatni, hogy milyen fából faragtak minket. Fontos, hogy a siker nem fogja lejjebb adni, ezért nekünk kell felemelkednünk hozzá.” – nyilatkozta a találkozót megelőzően Szala Ákos vezetőedző.