Hírek

PUTNOKFC.HU

ÚJABB MEGÉRDEMELT 3 PONT ITTHON

Október 30-án, a bajnokság 15. fordulójában a Putnok FC a Hajdúszoboszló együttese ellen lépett a pályára a Várady Béla Sportközpontban.

Magabiztosan és szervezetten kezdte a találkozót a Putnok FC csapata. A mérkőzés első percétől a Szala alakulat diktálta a tempót és a hazaiak akarata érvényesült. Több szép támadás végén is mindössze az utolsó passzok hiányoztak nagyobb helyzetek kialakításához, a 39. percben azonban ezen is túljutottunk. Buda és Galacs nagyszerű összjátékából a jobb szélen utóbbi adott középre, Katona ugrott legmagasabbra az ötös vonalán, ám fejesét még bravúrral védte a vendég portás, a kipattanót azonban Sramkó Ronáld már a kapuba pofozta, megszerezve ezzel a vezetést. (1-0) Vezető gólunk után is mi maradtunk kezdeményezőbbek, védelmünk pedig az egész első 45 perc során hibátlanul látta el feladatát, így egy gólos előnnyel vonulhattunk a szünetre.

A második játékrész nyitó perceiben próbált ugyan magasabb fokozatra kapcsolni a HSE, a mai napon kiválóan működő hazai szervezettség ellen ez azonban szinte esélytelen volt. A Putnok FC újra kézbe vette a mérkőzés irányítását, szép játékkal helyzeteket kialakítva pedig érezhető volt, hogy inkább a második hazai gól érik, mint sem az egalizálás. Így is lett, a 74. percben egy jobb oldali sarokrúgás után Csiki Norbert volt a levegő ura, megduplázva ezzel a hazai előnyt. (2-0) A hátralévő kicsit több mint negyed órában maximális magabiztossággal őriztük előnyünket. A vendég együttesnek lehetősége sem volt a szépítésre, a nagyszerűen működő hazai védelmi rendszer ellen. Mindent összevetve, ma egyértelműen kijelenthetjük, hogy a jobban akaró, taktikusabb, szervezettebb és a mai vasárnapon kétséget kizáróan jobban játszó Putnok FC megérdemelten tartotta itthon a három pontot.

Az első félidőben nem forogtak veszélyben a kapuk, de a szünet előtt az ellenfelet ott tudtuk megbontani, amire készültünk és ebből szereztünk gólt. A második félidőben, ha az utolsó passzok megfelelőek, akkor nagyon korán lezárhattuk volna a mérkőzést, legalább 6-7 alkalommal rossz döntést hoztunk a végjátékban. Ebben javulnunk kell, dolgozni fogunk rajta.” – mondta el a mérkőzés után Szala Ákos edző

Putnok FC – Aqua-General Hajdúszoboszló: 2-0 (1-0) (Sramkó, Csiki)

Putnok FC: Pápai – Sághy, Galacs (Csiba), Sramkó (Nagy), Katona, Buda (Csutora), Csiki, Vajda (Komári), Dobrovolszki, Nemes, Juhos (Petrecsko)

Hajdúszoboszló: Mészáros – Kónya, Karacs (Drobina), Lukács (Karika), Berdó, Czene, Nagy, Szathmári, Constantinescu, Barnucz (Fenyőfalvi), Sütő (Barna)