Hírek

PUTNOKFC.HU

Szombati bajnoki a fővárosban – a Vasas II vendégei leszünk a 14. fordulóban

A Nemzeti ünnep hétvégéjén sincs megállás a labdarúgó NB3 pontvadászatában, mivel október 23-a vasárnapra esik, ünnepnapon pedig nem lehet bajnoki összecsapást játszani, így csapatunk és a teljes mezőny ezúttal október 22-én szombaton lép pályára. Szala Ákos és legénysége ezúttal a fővárosba, a Vasas FC II otthonába utazik.

Vasas…, egy csapat, melynek neve hallatán nyugodtan mondhatjuk, hogy minden putnokinak a legendás játékos, stadionunk névadója, Várady Béla jut eszébe. A nagyszerű játékos emléke örökre összeköti a két klubot, mindkét csapat vezetői, játékosai és szurkolói tisztelettel és örömmel gondolnak vissza az egykori válogatott legenda karrierjére, emberségére.

Ami pedig a hétvégi bajnokit illeti, a bajnoki tabella 12. helyén tanyázó Vasas FC II hullámzó teljesítményt nyújt, gólzáporos győzelmek és „meglepő” vereségek egyaránt megtalálhatók a nevük mellett az idei kiírásban. 18 megszerzett pontjukból, legutóbbi öt bajnokijukon hetet gyűjtöttek, legutóbb pedig ugyan vezettek hazai környezetben a DVSC II ellen, a végén azonban mégis pont nélkül hagyhatták el a játékteret.

Hogy ellenünk melyik arcát mutatja a Vasas, az csak a szombati bajnokin derül ki. Egyrészt reménykedhetünk, hogy nem a jobbikat, másrészt viszont biztosak lehetünk abban, hogy Szala mester és a szakmai stáb ezúttal is kiválóan, mindenre felkészíti labdarúgóinkat. Nagyszerűen játszottunk a DEAC ellen, nagyot küzdve, végig fegyelmezett játékkal pontot szereztünk a listavezető ellen, nekünk ezt az arcunkat kell mutatni ahhoz, hogy a jó erőkből álló Angyalföldi alakulat otthonából elhozhassuk a három pontot.

Szezon előtt elmondtam, hogy szerintem ez lesz az a bajnokság, ahol a dobogós helyezések és 15. hely között pár pont dönthet. Ez beigazolódni látszik, mert a dobogó alsó fokán vagyunk, de tőlünk 5 pontra helyezkedik el a 14. helyezett. Tudjuk, hogy a Vasas fiataljai között vannak olyanok, akikben nagy potenciál rejlik. Ők kiegészülve az NB1-es keretből visszaadott játékosokkal nagyon jó csapatot alkotnak, nem véletlen a bajnokságban elért legtöbb rúgott góljuk. Minden héten nagy jelentőséggel bíró mérkőzéseket játszunk, minden pontnak hatalmas jelentősége lesz a végelszámolásnál. Mi mindent megteszünk a győzelemért és azért, hogy megőrizzük pozíciónkat a tabellán.” – nyilatkozta a mérkőzést megelőzően honlapunknak Szala Ákos edző

Rápillantva a bajnoki tabellára, láthatjuk, hogy ennél bizony nem igazán lehetne sűrűbb a mezőny. Minden mérkőzésnek óriási jelentősége van, ezzel pedig játékosaink is maximálisan tisztában vannak, így kellő motivációval és elszántsággal várják a szombati bajnokit.

A Vasas ellen szerintem egy jó iramú meccsre lehet számítani. A Vasas fiataljai kiegészülve az első keret tagjaival szerintem egy jó csapatot alkotnak és játszani akarják a focit, ahogy mi is. A siker kulcsa, hogy mindenki figyeljen oda a taktikai utasításokra és mentálisan is úgy kell hozzáállni, mint a DEAC és a BVSC elleni meccsekhez. Szerintem, ha ezek meglesznek, akkor egy jó eredménnyel térhetünk haza Angyalföldről.” – mondta el megkeresésünkre támadónk, Katona Bence