Hírek

PUTNOKFC.HU

Szerdán Debrecenben folytatjuk a bajnokságot

Augusztus 2-án (szerdán) hétközi fordulóval folytatódik a pontvadászat a labdarúgó Magyar harmadosztályban. A második fordulóban a Putnok FC idegenben, a DVSC II ellenfeleként lép pályára, a találkozó helyszíne a DEAC Egyetemi Sportközpontja lesz.

Jól kezdte a bajnokságot a Debreceni VSC második számú alakulata, hiszen az első játéknapon a Diósgyőr tartalék otthonából hozták el a három pontot. Batai góljával és Kócs-Washburn duplájával 3-2-es győzelmet arattak a borsodi megyeszékhelyen. Évek óta jó játékerőt képvisel a harmadik ligában a kisloki csapata, erre pedig kiváló bizonyíték volt az előző idényben elért negyedik helyezés is. Máté Péter együttese idén is javarészt tehetséges fiataloknak biztosít lehetőséget az NB3-ban, hétvégi Diósgyőr elleni kezdőjükben például 20 éves volt a legidősebb játékos. Ugyanakkor tartalékcsapat lévén mindig van lehetőség az első ligás együttesből való visszajátszásra.

Remekül kezdte a bajnoki idényt a Putnok FC csapata is. Hazai környezetben az Eger elleni magabiztos 4-1-es győzelem után utazik szerdán Debrecenbe Szala Ákos csapata. Az eredményen kívül a mutatott játék is bizakodásra adhat okot a jövőt illetően. Tisztában van ugyanakkor azzal a csapat minden tagja azzal, hogy nem vár könnyű folytatás együttesünkre Debrecenben. Játékosaink viszont maximális elánnal készülnek a Civis városba és mindent megtesznek azért, hogy a bajnoki folytatás is sikeres legyen.

Remek képességű fiatal játékosokkal rendelkezik a Loki és melléjük valószínűleg csatlakozni fognak a hétközi mérkőzésre az első csapat keretéből is játékosok. Jó ellenfél vár ránk Debrecenben. Ezt tudják játékosaim is és újra bizonyítani akarnak. Egységként kell működjünk, de ezzel nincs is gond, mert mindenki képes alárendelni magát a csapat sikerességének érdekében. A győzelemért utazunk, újra 90 perc az élet.” – nyilatkozta a mérkőzést megelőzően Szala Ákos vezetőedző

Örülünk, hogy győzelemmel tudtuk kezdeni az idényt. Jól felkészültünk az Eger elleni meccsre, teljesen kielemeztük az ellenfelet, ismertük erősségeit és gyengeségeit. Úgy gondolom, az elejétől fogva irányítottuk a játékot és megérdemelten nyertünk. Most azonban új küldetés jön. A Debrecennek nagyon fiatal csapata van és több fiatal tőlük most lép be a felnőtt futball világába. Ellentétben velünk, reméljük ez előnyünkre válhat. Bízunk a képességeinkben és a három pontért utazunk Debrecenbe.” – mondta el megkeresésünkre középpályásunk Dobrovolskyi Zhenya

Az előző idény negyedik és második helyezettje csap össze szerdán a DEAC Sportközpontban. Két olyan csapat, amelyik győzelemmel kezdte a 2023/2024-es bajnoki kiírást. Adott lehet tehát egy jó színvonalú találkozó, reményeink szerint vendég sikerrel.