Hírek

PUTNOKFC.HU

Sípszó után – Pócsik Botonddal

„Sípszó után” című rovatunk eheti alanya a Putnok FC támadója, Pócsik Botond. A pályáról már ismerhetjük a kiváló technikai tudását, a mindig harcos, győzelemre törő mentalitását, ezúttal néhány kérdés erejéig pedig a labdarúgáson kívüli életébe nyerhetünk betekintést.

– Először is megkérnélek, mondj néhány szót a fiatal korodról. Hol születtél, hol jártál iskolába?

„Mátészalkán születtem oda is jártam általános iskolába, amit végül Győrbe fejeztem be, viszont a középiskolát már Budapesten kezdtem el.”

– Mi az amit mindenképp érdemes tudni rólad? Mik a legfontosabb tulajdonságaid?

„Eléggé barátságos és közvetlen vagyok azokkal, akiket kedvelek, megfelelő kereteken belül szeretem a humort, próbálom mindig egy-két vicces momentummal feldobni a társaim kedvét, ugyanakkor ambiciózus vagyok, mindig törekszem arra, hogy véghez vigyem amit a fejembe veszek.”

– Mikor kezdtél el ismerkedni a labdarúgással?

„Mátészalkán kezdtem a labdarúgást körülbelül 4-5 éves lehettem, amikor csak lehetőségem volt rá mindig fociztam, suli előtt, suli után, néha még ahelyett is.”

– Maradjunk picit a labdarúgásnál, van példaképed, esetleg kedvenc csapatod?

„Nagyon kedveltem Francesco Tottit, ő nálam a favorit, viszont Chelsea szurkoló vagyok, onnan pedig Joe Cole volt a nagy kedvenc.”

– Ha most nem futballoznál, akkor szerinted mivel foglalkoznál? Mi áll hozzád a legközelebb?

„Nagyon jó kérdés, próbálnék olyan területet keresni, amiben a magam ura lehetek és folyamatosan mozgásban tudok maradni.”

– Hogy érzed magad Putnokon – gondolok itt elsősorban a csapaton kívüli világra – hogy érzed, hogy fogadott a város és a szurkolók?

„Hasonló kis városban nőttem fel a mindenki ismer mindenkit vonalon, kellemes hangulatú város. Örülök neki, hogy egyre többen látogatnak ki mind a hazai és idegenbeli mérkőzésekre, remélem a tavaszi szezonban is legalább ennyi ember előtt tudjuk megvívni a csatáinkat.”

– Mit tartasz életed eddigi legfontosabb pillanatának?

„Voltak szebb és kevésbé kellemes pillanatok az életemben, mint bárki másnak, azonban nem tudnék kiemelni se pozitív se negatív oldalon egyet. Kellettek ezek a momentumok ahhoz, hogy fejlődjek és jobb legyek.

– Mivel töltöd a szabadidőd, ha épp nem edzésen vagy mérkőzésen vagy? Mi a hobbid?

„Elég sokat szeretek egyedül lenni a kis világomban, viszont legalább ennyire szeretem a csapattársaimmal, barátaimmal eltöltött időt is. Amikor van egy-két napom rá szívesen megyek el Debrecenbe testvéremhez, Mátészalkára a családomhoz, barátaimhoz vagy pedig Budapestre.”

– Van háziállatod? Milyen állatokat kedvelsz?

„Sajnos még nincs, volt már kutyám és macskám is, azonban a macskák közelebb állnak hozzám.”

– Miként látod az életed eddigi alakulását, minden a terveid szerint zajlik, elégedett vagy azzal amit eddig elértél?

„Nem szeretek agyalni azon, hogy mi történt mi, történhetett volna. Lehetne jobb és lehetne sokkal rosszabb életem is. Úgy érzem, hogy a megfelelő közösségben és helyen vagyok ahhoz, hogy olyan dolgokat vigyünk véghez, amire hivatottak vagyunk.

– Milyen céljaid vannak a jövőt illetően?

„Egy cél van és lehet bárkinek aki Putnokon futballozik, az a fejlődés és a győzelem.”