Hírek

PUTNOKFC.HU

Sípszó után Pápai Krisztiánnal

Ezen a héten is folytatjuk „Sípszó után” című rovatunkat, amelyben ezúttal csapatunk másik kapusával, Pápai Krisztiánnal ismerkedhetünk meg közelebbről. Krisztián már nem az első szezonját tölti a Putnok FC hálóőreként, így szurkolóink sok mérkőzésen, rengeteg bravúrt láthattak már tőle, ezúttal hétköznapjaiba engedett betekintést néhány kérdés erejéig.

– Először is megkérnélek, mondj néhány szót a fiatal korodról. Hol születtél, hol jártál iskolába?

„Miskolcon születtem, általános iskolába hetedik osztályos koromig Mezőkövesden jártam, aztán 2014-től pedig Miskolcon folytattam tanulmányaimat.”

– Mi az amit mindenképp érdemes tudni rólad?

„Szeretem az időmet tartalmasan eltölteni és mindig próbálom a maximumot kihozni magamból az adott pillanatban.”

– Mikor kezdtél el ismerkedni a labdarúgással? Illetve, hogy jött az számodra, hogy kapus szeretnél lenni?

„4-5 éves koromban kezdtek el a szüleim ovi focira járatni, majd két évvel később, mikor már szüksége volt a csapatnak egy kapusra a mérkőzések során, én láttam el ezt a feladatot és mivel nagyon megtetszett, így bent ragadtam a kapuban.”

– Van példaképed, kedvenc, kapusod, csapatod? Melyik bajnokságot szereted a legjobban, vagy tartod a legerősebbnek?

„Természetesen nekem is van példaképem, aki nem más mint Marc-Andre ter Stegen, aki a kedvenc csapatomnak, az FC Barcelonának a kapusa. A legfizikálisabb és a legerősebb bajnokságnak a premier leaguet tartom, viszont a spanyol bajnokság az ami közelebb áll a szívemhez.”

– Hogy érzed magad Putnokon – gondolok itt elsősorban a csapaton kívüli világra – hogy érzed, hogy fogadott a város és a szurkolók?

„Az első év amikor ide kerültem sajnos nem sikerült valami fényesre senki számára, viszont a kezdetektől fogva jól érzem itt magam, ugyan az emberek jöttek-mentek, de én itt maradtam, amit egyáltalán nem bánok és boldogan képviselem a várost bárhol is járunk, játszunk.”

– Mit tartasz életed eddigi legfontosabb pillanatának?

„Úgy érzem, hogy több fontosabb pillanata volt már az életemnek, ezért nem is biztos hogy tudnék választani közülük, de ha mindenképpen választanom kellene, akkor a DVTK-ba való igazolásomat említeném meg, mivel azóta fókuszálok csak egy sportra, ami a labdarúgás.”

– Mivel töltöd a szabadidőd, mi a hobbid?

„Próbálom a pihenésre és kikapcsolódásra fordítani az edzések mellett a legtöbb időm, emellett kapusedző is vagyok a Sajóvölgye Focisulinál így szabadidőmben sem szakadok el a labdarúgástól.”

– Mik a kedvenceid? Kedvenc zene, film, étel, ital?

„A zenei ízlésem elég érdekesnek mondanám, hiszen bármilyen zenét szívesen meghallgatok, legyen az 80-as évekbeli, vagy akár egy újabb stílusú. Az örök kedvenc filmem A Wall Street farkasa, kedvenc ételem pedig a bolognai spagetti, ebből bármikor bármilyen mennyiséget el tudok fogyasztani, a kedvenc italom pedig a mentes víz.”

– Van háziállatod? Milyen állatokat kedvelsz?

„Volt egy kiskutyám, aki már sajnos nincs velünk, de mindenképp szeretnék majd egy kis testű kutyát a közeljövőben. A hüllőkön kívül bármilyen állatot szívesen látok”

– Miként látod az életed eddigi alakulását, minden a terveid szerint zajlik, elégedett vagy azzal amit eddig elértél?

„Szerintem minden okkal történik, ezért nem hiszem, hogy bármivel is elégedetlennek kellene lennem, úgy vagyok vele, hogy csináljuk a dolgunkat és oda fogunk kerülni ahova kell.”

– Milyen céljaid vannak a jövőt illetően?

„A rövidtávú célom mindenféleképpen a csapatba való visszakerülés, nem lesz egyszerű, de mindent meg fogok tenni, hogy sikerüljön, a hosszútávú célokat illetően pedig még nem szeretnék semmit mondani, majd csak ha teljesültek.”