Hírek

PUTNOKFC.HU

Salgótarjánba utazunk a 20. játéknapon

Március közepén, a Nemzeti Ünnep miatti hosszú hétvégén a 20. fordulójához érkezik a Magyar labdarúgó harmadik vonal küzdelemsorozata. 17-én, vasárnap a Putnok FC idegenben folytatja a pontvadászatot, Szala Ákos csapata Salgótarjánba utazik.

A két együttes legutóbb 2023. augusztus 30-án, a Várady Béla Sportközpontban találkozott egymással. A bajnokság 5. fordulójában megrendezett mérkőzésen kiütéses hazai siker született. Boros Gábor négy találata mellett Juhos Dávid is a nógrádiak kapujába talált, így pedig 5-0 arányban nyerte a találkozót a Putnok FC.

Nehéz helyzetben várja a folytatást az SBTC alakulata, hiszen 19 pontjukkal a tabella 14. helyéről rugaszkodnak neki a hétvégi játéknapnak. Pozitív benyomást kelt ugyanakkor a csapat idei mérlege, a magunk mögött hagyott két bajnoki mérkőzésen ugyanis 4 egységet zsebelt be Sebestyén Szilárd gárdája. Március első mérkőzésén magabiztos győzelmet arattak hazai környezetben a Tiszafüred ellen (3-0), az előző hétvégén pedig egy gól nélküli döntetlennel Diósgyőrből térhettek haza ponttal. Kiélezett a harc a tabella alsó házában, így biztosak lehetünk abban, hogy nem lesz könnyű három ponttal hazatérni játékosainknak a Szojka Ferenc Stadionból.

Előző heti, Karcag elleni győzelmünkkel a mieink továbbra is a tabella éléről várhatják a bajnokság folytatását. Fontos győzelem volt a hétvégi, hiszen egyrészt ezzel sikerült megtartani a tabellán a vezető pozíciót a Kisvárda II előtt, másrészt pedig a csapat mentális ereje is megmutatkozott. A kiváló csapategység, az akarat, na és persze a rengeteg befektetett munka újra győzelemhez vezetett. Tisztában van ugyanakkor a csapat minden tagja azzal, hogy hasonlóan nehéz lesz a tavasz valamennyi hátralévő mérkőzése. A mentalitás viszont ezúttal is rendben, játékosaink a soron következő bajnokin is szeretnének bizonyítani.

11 mérkőzés van hátra a bajnokságból és szeretnénk az utunkat minél szebben véghez vinni. Szeretnénk megélni minden egyes közösen töltött napot a közösségünkkel. Beszélhetünk arról, hogy a bajnokság megnyerése a cél, de az addig vezető úton rengeteg értékes pillanattal szeretnénk gazdagodni. Az őszi egymás elleni meccsünkből indulunk ki a Salgótarján csapata kapcsán. Fontos, hogy nem annak eredményéből, hanem abból, hogy egy piszkosul nehéz mérkőzést nyertünk meg. Nagyon szervezett csapat otthonába látogatunk, akiknek a tabellán elfoglalt poziciója nem tükrözi valós tudásukat. Nagyon jót tett nekünk, a közösségünknek a múltheti győzelmünk. Jó kedvű játékosokkal dolgozok a héten, akiken azt látom, hogy át akarnak menni a falon a következő győzelemért. Nem lesz egyszerű elhozni a három pontot Salgótarjánból, de képesnek érzem magunkat rá.” – mondta el megkeresésünkre csapatunk vezetőedzője Szala Ákos

Nehéz meccsre számítok, mert a Salgótarján főleg hazai környezetben masszív csapat, akiket nem egyszerű feltörni. Jót tett a csapatnak az előző heti győzelem, így önbizalommal tele készülünk a hétvégi meccsre. Célunk a három pont megszerzése.” – nyilatkozta honlapunknak Nemes Milán