Hírek

PUTNOKFC.HU

Pócsik gólja döntött a Karcag ellen

Március 10-én, a 19. fordulóval folytatódott a pontvadászt az NB3 Észak-Keleti csoportjában. A Putnok FC vasárnap 14 órától a Karcagi SE alakulatát fogadta a Várady Béla Sportközpontban.

Nehéz mérkőzésnek ígérkezett az összecsapás, ehhez pedig a körülmények is hozzájárultak, hűvös, szeles időjárás és nehéz talaj fogadta a mérkőző feleket. Az első perctől nyilvánvalóvá tette ugyanakkor Szala Ákos gárdája, hogy csak a győzelem elfogadható és nagy elánnal, több helyzetet kidolgozva kezdte a csapat a mérkőzést. Korai gólt szerezni azonban sajnos nem sikerült, szervezetten és zártan védekezett a vendég gárda. Beíveléseink többségét kifejelték, a széleket pedig jól zárták a KSE játékosai. Türelmesen játszott ugyanakkor a Putnok FC, jelentős mezőnyfölényt kialakítva, nagyot küzdve várták játékosaink azt a pillanatot, ami végül a félidő hajrájában jött el. A 44. percben a csapatkapitány Lőrincz harcolt meg egy már elveszettnek tűnő labdáért és milyen jól tette, hiszen megszerezte a játékszert és az alapvonal közeléből középre Pócsik Botondhoz továbbította, aki pedig a tizenhatoson belülről jobbról kilőtte a hosszú alsót. (1-0) Egy gólos hazai előnnyel vonulhattak félidei pihenőre a csapatok.

A második játékrészben továbbra is a PFC dominált, a félidő jelentős részében is a vendég térfélen folyt a játék. A szervezetten védekező, továbbra is kontrákra építkező vendégek ellen azonban nem volt könnyű helyzetet kialakítani. Nem sikerült ez azonban a Karcagnak sem, hiszen Mészárosnak az egész mérkőzés alatt nem akadt védeni valója. További találat nem esett, így egy nehéz, küzdelmes mérkőzésen nagyon fontos három pontot sikerült bezsebelni Szala Ákos csapatának, továbbra is az Észak-Keleti csoport élén maradva.

Nagy szükségünk volt erre a győzelemre, hogy az önbizalom raktárainkat feltöltsük. Voltak hibáink, de a győzelem ma mindent felülírt. Gratulálok játékosaimnak, nagy betűs csapatként működtek ma is együtt. Dominik, várunk vissza!” – nyilatkozta a mérkőzést követően Szala Ákos vezetőedző.

Putnok FC – Karcagi SE: 1-0 (1-0) (Pócsik)

Putnok FC: Mészáros – Szabó, Galacs, Lőrincz, Pócsik (Juhos), Korbély (Kovács), Boros, Váradi, Vattay, Dobrovolskyi (Tordai), Nemes

Karcag: Fedinisinec – Nikic, Győri Á., Székely, Csala (Győri B.), Karmacsi (Maruscsák), Asztalos, Erdei (Constantinescu), Vona (Kristóf), Caba (Süveg), Pataki