Hírek

PUTNOKFC.HU

Parázs mérkőzésen, egy pont a Kisvárda II ellen

Október első napján a kilencedik forduló került megrendezésre az NB3 labdarúgó bajnokságban. Az Észak-Keleti csoport vasárnapi játéknapján a Putnok FC hazai környezetben, a Várady Béla Sportközpontban léphetett gyepre, ellenfelünk pedig a Kisvárda Master Good II csapata volt.

Az összecsapás előtt a tabellára pillantva a forduló rangadójának ígérkezett a találkozó, a kellemes őszi időben pedig szép számú közönség is érkezett a hazai csapat bíztatására. Rövid ismerkedő fázis után vendég góllal vette kezdetét a mérkőzés, egy balról bejövő szögletet előbb a rövid oldalon Králik toldott meg, majd a hosszún az üresen maradó Rubus bólintott a kapunkba. (0-1) Gyorsan jöhetett volna az egyenlítés, a 12. percben Vattay passzát készítette vissza lövésre Boros, az érkező Pócsik azonban centikkel a hosszú mellé helyezett. Egy perccel később Nemes beadására érkezett Boros, fejese azonban cél tévesztett. Két hazai helyzet után rendeződött a Kisvárda védelme, így a félidő hátralévő részében bár többet birtokolta a labdát Szala Ákos csapata, komoly lehetőséget nem sikerült kialakítani. Egy gólos vendég vezetéssel vonulhattak pihenőre a felek.

Két hazai cserével és a vendég büntetőterületen belül a 48. percben egy büntető gyanús esettel indult a második játékrész, a játékvezető sípja azonban néma maradt. Szívvel-lélekkel küzdött a Putnok FC az egyenlítő találatért, a jól záró vendég védelem ellenében azonban nem volt könnyű a kapu elé kerülni. A 68. percben Sztankó beívelése Galacsot találta meg, akinek visszafejelt labdájára Juhos érkezett jól, fejese viszont fölé szállt. A 77. percben Boros érkezett nagyszerűen egy beadásra, fejesét Ponomarenko védte bravúrral. A 81. percben Benkő eresztett meg egy életerős lövést 16-ról, a vendég portás azonban itt is résen volt. A 86. percben viszont már ő sem segíthetett, Sztankó ívelt középre egy szabadrúgást, Boros Gábor csúsztatása pedig tűpontos volt a felsőbe, ezzel 1-1-re módosult az eredmény. Próbálkoztak még játékosaink a hátralévő percekben, a győzelmet erő találatot azonban ezúttal nem sikerült megszerezni. Egy parázs mérkőzésen, két jó csapat összecsapásán egy pontot gyűjtött a Putnok FC a kilencedik bajnoki fordulóban.

Parázs mérkőzést játszottunk, egy jó mentalitású csapat ellen. Túl sok technikai hibát vétettünk támadás építések során. A második félidőben a játékosok szíve a helyén volt és az utolsó percig küzdöttek a három pontért. Ennek ellenére a játékunk nem volt elég jó.” – értékelt a lefújást követően Szala Ákos vezetőedző

Putnok FC – Kisvárda Master Good II: 1-1 (0-1) (Boros ill. Rubus)

Putnok FC: Mészáros – Arday, Galacs, Bökönyi (Benkő (Komári)), Pócsik, Tordai (Sztankó), Boros, Vattay, Dobrovolskyi, Nemes, Juhos (Mrva)

Kisvárda II: Ponomarenko B. – Kozachuk, Kristófi (Benko), Pongó-Dankai (Blyzniuk), Ponomarenko N., Honchat, Rubus, Syrota, Sikorszki, Ésik (Rózsa), Králik

Folytatás egy hét múlva a DEAC otthonában.