Hírek

PUTNOKFC.HU

A Kisvárda II elleni hazaival folytatódik a bajnokság

Rangadóval folytatódik a bajnokság a Putnok FC számára október 1-én, az NB3 Észak-Keleti csoportjában. A 9. fordulóban a dobogó alsó fokán tanyázó Kisvárda Master Good II csapata érkezik a Várady Béla Sportközpontba.

Hazai vereséggel kezdte a bajnokságot a Kisvárda tartalék együttese, azóta azonban igazán magára talált a Szabolcs vármegyei alakulat, hiszen a DEAC és a Sényő elleni döntetleneket leszámítva további találkozóikon győztesen vonulhattak le a pályáról. Az utóbbi két mérkőzésükön előbb egy gólzáporos meccsen verték idegenben a Tiszafüredet (3-4), majd legutóbb egy gólos sikert arattak hazai környezetben a DVTK II ellen. (1-0) Első ligás csapat tartalék gárdájaként megszokott módon elsősorban tehetséges fiatalok alkotják a csapatot, olykor visszajátszókkal kiegészülve. A Várda Labdarúgó Akadémia folyamatosan biztosítja a fiatal tehetségeket a Kisvárda II számára, az idei keret pedig mint ahogy az az eredményekből és a tabellából is kitűnik különösen erős.

A Putnok FC a Rákospalotán elért siker után (0-2) továbbra is veretlenül helyezkedik el a tabella élén. A felkészülés ezúttal is a szokott módon zajlik, a kiváló sorozat közepette tudják ugyanakkor játékosaink, hogy egy nehéz mérkőzés következik. Nyolc forduló alapján a bajnokság két leggólerősebb csapata néz szembe egymással vasárnap 15 órától a Várady Béla Sportközpontban. Jó formában lévő játékosainktól ezúttal is a megszokott taktikai fegyelemre és szervezett játékra lesz szükség az újabb siker érdekében.

A Kisvárda és a mi csapatunkba közös pont, hogy mindkét csapat a legutóbbi 23 bajnoki mérkőzésén 2 vereséget szenvedett. Ez tiszteletre méltó teljesítmény.  Rendkívül tehetséges fiatalok és pár rutinos játékos alkotja a vendég csapatot. Nem érdemtelenül állnak ott ahol és van ez a remek széria mögöttük, jó szakmai munka folyik Kisvárdán. Egész héten azon dolgoztunk, hogy az általunk, a mérkőzésre eltervezett  játékhelyzeteket jól alkalmazzuk és ezekből a szituációkból megnyerjük a mérkőzést, ehhez szerkezetileg is változtatunk. Vannak sérültjeink, de biztos vagyok benne, hogy a rendelkezésre álló játékosok szenvedéllyel fognak beleállni a mérkőzésbe és megoldják a feladatot. Remek közösségünk van, tudnak egymásért küzdeni a játékosok. A Kisvárda 7 bajnoki mérkőzés óta veretlen, mi 14 bajnoki mérkőzés óta. Vasárnap azért lépünk pályára, hogy a mi sorozatunk folytatódjon. Hazai pályán ezt a rangadót meg kell nyerjük.” – mondta el a mérkőzést megelőzően honlapunknak Szala Ákos a Putnok FC vezetőedzője

Nehéz meccsre számítok, mert nem véletlenül van a Kisvárda II csapata a dobogón. Fiatal együttes és jó focit játszanak. Mi bízunk magunkban és célunk minden találkozón a győzelem, amiért ezúttal is megteszünk mindent.” – válaszolta megkeresésünkre középpályásunk Dobrovolskyi Zhenya