Hírek

PUTNOKFC.HU

Mindenki maximálisan sikeréhes – játékosaink értékelték az őszi idényt

Hosszú, eseménydús és eredményes ősz áll a Putnok FC csapata mögött. A szakmai stáb már értékelte a magunk mögött hagyott fél évet, honlapunk pedig természetesen a játékosok véleményére is kíváncsi volt.

Dobrovolskyi Zhenya

Úgy gondolom, hogy a kitűzött célt tökéletesen teljesítettük. Szerettünk volna dobogós helyet elérni és ez sikerült is, de még csak a felénél járunk és a folytatásban is bizonyítanunk kell. Minden meccsen, edzésen minden tőlem telhetőt megtettem, maximális erővel dolgoztam a csapatért, igyekeztem segíteni a fiatalabb srácoknak és a csapat eredménye önmagáért beszél. Amit elértünk az kemény munkának köszönhető a pályán és pályán kívül egyaránt, emellett baráti a táraság és a kiváló a szakmai munka. Tavasszal jobban kell koncentrálnunk, ez nagyon fontos, különösen az utolsó meccsen látszott, ha ebből a szempontból tudunk javulni, akkor sokkal eredményesebbek leszünk és a helyzetkihasználáson is javítanunk kell, rengeteg helyzetet dogozunk ki meccseken, amik rendre kimaradnak ezen. Végül pedig szeretném megköszönni a szurkolóknak a támogatást, számunkra ez nagyon fontos és egyben szeretnék jó pihenést es Kellemes Ünnepeket Kívánni!

Pápai Krisztián

Először is nagyon örülök, hogy csapatként tudtunk fejlődni és természetesen annak is hogy a tavalyi szezonhoz képest előrébb helyezkedve tudunk elmenni a téli pihenőre, viszont azt meg kell mondani, hogy nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, hiszen hullajtottunk pontokat, amik egy kicsit nagyobb odafigyeléssel elkerülhetőek lettek volna. Magam részéről örülök a folyamatos játék lehetőségnek és élvezem a belém vetett bizalmát az edzői stábnak és úgy érzem tudtam segíteni a csapatnak, ugyanakkor hiányérzetem van, de a téli felkészülési időszakban azon leszek, hogy ezeket a hibákat kiküszöböljem. Úgy érzem, hogy nagyon egymásra találtak a játékosok és nem csak csapattársakként vagyunk jelen egymás életében, hanem barátként is időnként már-már családtagként és emiatt különösen tudunk hajtani, küzdeni egymásért a pályán. Tavasszal mindenféleképpen a kapott gólok számát kell le redukálni, illetve a helyzetkihasználáson kell javítanunk és akkor úgy érzem, hogy még eredményesebben zárhatjuk a tavaszi szezont. Minden kedves szurkolónak szeretnék kellemes ünnepeket kívánni, illetve sikerekkel és sok Putnok győzelemmel teli új évet!

Csiki Norbert

Amit nyáron elterveztünk azt úgy gondolom sikerült megvalósítani, amint ezt a tabella is mutatja. Igyekeztem megtenni mindent a csapatért, úgy érzem jó teljesítményt nyújtottam a pályán, most jól fog esni egy kis pihenő, hogy aztán tavasszal újult erővel érkezzek és továbbra is megtegyek mindent a csapatomért. Az eredményességünk fő titka a foci iránti szenvedélyünk és nem utolsó sorban a bele fektetett kemény munka, a játékosok és a szakmai stáb részéről egyaránt. Amiben fejlődnünk kéne tavasszal, hogy ne pazaroljunk el annyi jó helyzetet a kapu előtt és igyekezzünk mindegyiket kihasználni. Na meg persze semmiben sem árt a fejlődés, hiszen ha mindenre odafigyelünk, az csak jó lehet. Végezetül köszönjük szépen a szurkolóknak a támogatást, hogy kilátogattak a meccseinkre és bíztak bennünk. Szeretetben gazdag, Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek! Találkozunk tavasszal.

Buda Péter

Az őszi idénnyel nem vagyok elégedetlen, de elégedett sem, mert azt gondolom volt 2-3 olyan meccs amikből többet is ki lehetet volna hozni. Az eredményesség titka úgy gondolom annak köszönhető, hogy mindenki, aki a csapattal van akár a háttérből segít nagyon egységben van és az edzői stábnak is sikerült olyan játékosokat választani, akik bele adnak mindent és tudnak egymásért küzdeni. Ezt tudtuk is bizonyítani, hisz voltak olyan meccsek amikor hátrányból sikerült fordítani. Sokat kell fejlődni fejben, mentálisan, védekezésben és a helyzet kihasználásában, mert nagyon sok helyzetet tudunk kialakítani, csak ezeket nem mindig sikerül kihasználni, emiatt nehezebbé tudjuk tenni a meccset magunknak, meg kell tanulni hamarabb lezárni az ilyen meccseket. Az őszi teljesítményemmel részben elégedett vagyok, mert sikerült a tavalyi szezon egész éves mutatókat elérni mind gólpasszban és gólokban is, ettől függetlenül szeretném ezeket tovább növelni és mindenben segíteni a csapatot, hogy sikeresebbek legyünk A szurkolóknak szeretnék köszönetet mondani az egész őszi szezonért, hogy kijöttek és támogattak minket és kívánok nekik Boldog Karácsonyt és egészségben gazdag Boldog Új évet.

Galacs Erik

Nagyszerű őszt futottunk. Szerintem senki nem gondolta volna, hogy odaérünk a dobogó második fokara. Voltak persze olyan mérkőzéseink, ahol alul teljesítettünk, de a gyenge teljesítmények után mindig jött egy nagyon jó. A magam teljesítményét elfogadhatónak értékelnem, vannak a fél szezonomban hiányosságok és egy hosszú gólcsend. Úgy érzem amiért ide érkeztem, azt a célt sikerült teljesítenem. A siker kulcsa az, hogy hittünk magunkban. Ez a csapat a stábbal együtt végig azon dolgozott, hogy előre vigyük Putnokot. Természetesen van azért fejlődni való is a tavaszra, mind védekezésben, mind pedig támadásban. Sajnos sok gólt kaptunk és rengeteg gólhelyzetet hagytunk ki. Játékban is van még hova fejlődnünk, de úgy érzem ez a csapat képes fejlődni. Az egész csapat nevében kellemes ünnepeket kívánok az összes szurkolónak! Köszönjük, hogy mellettünk voltak ősszel, azon fogunk dolgozni, hogy a tavasz meg szebb legyen!

Nemes Milán

Egy-két váratlan vereségtől eltekintve egyenletes jó teljesítmény jellemzi a csapatunkat, megérdemeltem foglaljuk el a második pozíciót a tabellán. Ugye az átigazolási szezon utolsó napján igazoltam ide, az első pillanattól kezdve egy családias légkörbe csöppentem, ez sokat segített abban, hogy a legtöbb mérkőzésen egy jó teljesítménnyel tudjam a csapatot segíteni. Nagyon komoly szakmai munka folyik nálunk, ahol a játékosok vevők a munkára. Fiatal csapatunk van, minden játékos szeretne magasabb osztályban játszani és ezért minden nap mindent megtesz. Tavaszra nehezebb lesz ezt az eredményességet átmenteni, mivel most már mindenki komolyabban fog velünk számolni! A kapott gólok számát minimalizálni kell, sok elkerülhető gólt kaptunk, illetve a helyzetek nagyobb százalékban való kihasználásán is javítanunk kelleme a folytatásban. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy Boldog Karácsonyt és Kellemes Ünnepeket kívánjak minden kedves szurkolónknak! Köszönjük, hogy egész évben mellettünk álltak és bízunk benne, hogy tavasszal meg többen ki látogatnak a mérkőzésekre, mert ez a csapat megérdemli!

Sághy Félix

Sikeresnek ítélem ezt a fél évet, tudtuk, hogy képesek vagyunk egy jó, stabil teljesítményre és pár meccset leszámítva úgy gondolom, hogy jól szerepeltünk. A mi csapatunkban olyan emberek vannak, akik mindig győzni akarnak és extrán motiváltak, hogy magasabb szintre is el tudjanak jutni. Abban kéne fejlődnünk tavaszra, hogy hamarabb le tudjuk zárni a meccseinket. Ezúton szeretnék Kellemes Ünnepeket és jó egészséget kívánni minden szurkolónak.

Sramkó Ronáld

Azt gondolom, hogy egy nagyon jó őszi szezont tudhatunk magunk mögött, maximálisan odatette a csapat magát minden meccsen és abszolút megérdemelten vagyunk a második helyen. Bele tette mindenki azt a munkát, ami kellett ehhez, a stábtól kezdve minden egyes embert fel tudnék sorolni. A saját teljesítményemmel is elégedett vagyok, hiszen a tavalyi szezonhoz viszonyítva rengeteget fejlődtem és szeretnék a tavasszal is tovább fejlődi. Szerettem volna több gólt szerezni, remélem a folytatásban ebben is sikerül előre lépnem. A jó játékerőn kívül a mentalitás az, ami a csapatot viszi előre, mindenki egy irányba húz, együtt megyünk azon az úton, ami az ősszel a második helyig vezetett. Az, hogy ez az eredményesség megmaradjon, úgy gondolom ebből a mentalitásból nem szabad engednünk, hiszen ez a sikerünk egyik titka. Fejlődnünk kell viszont abban, hogy azokat a mérkőzéseket, amik a javunkra állnak nem szabad kiengedni a kezünkből, ez sajnos egyszer-kétszer előfordult, ha ebben javulni tudunk, akkor még eredményesebbek lehetünk. Szurkolóinknak nagyon szépen köszönjük az eddigi támogatást, várjuk őket tavasszal is és mindenkinek szeretnék kellemes ünnepeket kívánni!