Hírek

PUTNOKFC.HU

Megtörnénk a nyolc éves „átkot” – Jászberényben folytatjuk a bajnokságot

Március 19-én a 26. fordulójához érkezik az NB3 labdarúgó bajnokság pontvadászata. A Putnok FC soron következő ellenfele a Jászberényi FC lesz, csapatunk idegenben, a Jászberényi Városi Stadionban lép pályára a vasárnap 14 órától kezdődő találkozón.

Nincs könnyű helyzetben aktuális ellenfelünk az idei bajnoki kiírást illetően, sőt ha a közelmúltat vesszük figyelembe, akkor azt láthatjuk, hogy nagyon rossz a helyzet a Jászberény labdarúgó csapatánál. A tabella 19. helyén tanyázó Jászságiak legutóbb az előző év novemberében szereztek pontot, (2022. nov. 13-án döntetlen otthon a Békéscsaba II ellen) győztesen pedig még ennél is régebben (október 30-án, győzelem otthon a Kisvárda II ellen) hagyhatták el a játékteret. Az idei naptári év öt eddigi összecsapásán pedig a pontszerzésen kívül még a gólszerzés sem sikerült. A télen jelentősen átalakult, megfiatalított Jászberényt az utóbbi időszakban nem csak a rutintalanság, hanem betegséghullám is hátráltatja, tovább bonyolítva az amúgy is igencsak nehéz helyzetet.

Nálunk viszont eddig, ahogy az tudott, hibátlan a tavasz, egy döntetlenen kívül négy gőzelemmel rendelkezünk. A február-március folyamán megrendezett bajnoki találkozókon a többi mérkőzés eredményének számunkra pozitív alakulása is hozzájárul ahhoz, hogy tizenegy pont előnnyel várhatjuk a hétvégi bajnokit a dobogó alsó fokán tanyázó Karcag előtt. Természetesen Jászberényben is szeretnénk folytatni nagyszerű sorozatunkat és emlékszünk ám az őszi mérkőzésre is, melyért ezúttal szeretnénk revansot venni. Revansra pedig ezen kívül is vágyik már a putnoki közeg, hiszen legutóbb a 2014/2015-ös bajnoki kiírásban sikerült a Jászberény vendégeként három pontot szerezni. 2015. április 18-án 1-4 arányban győztük le a JFC-t.

Most viszont a statisztika, a tabella, az aktuális forma és szinte bármit nézünk és elemzünk vendég győzelmet ígér, ugyanakkor a Putnok FC stábja és csapata jól tudja, hogy ezúttal sem fogják ingyen adni a sikert.

Bárki az ellenfelünk, nekünk egy célunk van minden mérkőzésen és az a győzelem. Nem számít a heti felkészülésünkben az éppen soron következő ellenfelünk helyezése a tabellán, minden ellenfelünkből ugyanolyan módon felkészülünk legjobb tudásunk szerint. Ebben a ligában senki nem mehet biztosra egy meccsen sem, így maximálisan koncentrálnunk kell ezen a héten is a siker érdekében. Volt némi átalakulás a Jászberény csapatánál a télen, de mi csak azzal foglalkozunk jelenleg, hogy 8 év után újra nyerni tudjon a Putnok csapata Jászberényben és ezért mindent meg fogunk tenni vasárnap.” – nyilatkozta honlapunknak a mérkőzést megelőzően Szala Ákos vezetőedző

Győzni minden áron és folytatni a remek tavaszi szériát – csak ez lehet a cél, mondta el csapatunk kiváló formában játszó védője Arday Dominik a mérkőzést megelőzően.

Úgy gondolom, hogy a sikeres folytatás a csapategységen múlik. Ugyan ilyen elszántsággal, alázattal és akarattal kell küzdenünk, ahogy eddig is tettük egymásért és a sikerért, hogy továbbra is eredményesek tudjunk lenni. A Jászberény kerete lelkes és motivált fiatalokból áll, akik biztos vagyok benne, hogy egy ilyen negatív sorozat után bizonyítani akarnak maguknak és a trénerüknek is, hogy képesek a győzelemre. Viszont mi kőkeményen dolgozunk a héten, hogy ne engedjük meg nekik ezt a sikert és magabiztosan el tudjuk hozni azt a három pontot tőlük.

Sándor, József és Benedek reméljük a jó időjáráson kívül három bajnoki pontot is hoz számunkra a zsákjában, azért, hogy ez így legyen ugyanakkor a legtöbbet játékosaink tehetik. Abban biztosak lehetünk, hogy akik pályára lépnek ezúttal is mindent megtesznek a sikerért. Vasárnap 14 órától tehát Jászberényi FC – Putnok FC.