Hírek

PUTNOKFC.HU

Megérdemelt pontszerzés a Hajdúszoboszló ellen

Kifejezetten hűvös idő várta április 3-án az NBIII Keleti csoportjában 16 órától megrendezésre kerülő Putnok FC – Aqua-General Hajdúszoboszló mérkőzés résztvevőit, a bajnoki pontvadászat 28. fordulójában. Hajtós, jó futballt ígért előzetesen az összecsapás, hiszen mindkét csapat képes igazán látványos és jó játékra. Sajnos a mérkőzés elején, egész pontosan az ötödik percben hátrányba került csapatunk. Egy vendég támadás végén az első próbálkozásnál Cserepka nagyot védett, ám a kipattanónál a góllövő lista éllovasa Máté János már nem hibázott. (0-1) Nem tört meg a hazai csapat a korán bekapott gól után, sőt, mezőnyben és kapu előtt is egyre inkább magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Több veszélyes akció végén is eljutottunk a vendég kapuig, ám a gólszerzéshez ekkor még csak közel jártunk, Nádimov például egészen a kapufáig jutott a 26. percben.

Egy gólos hátránnyal vonulhattunk a félidei szünetre. A második játékrészre elszántan és tüzesen jöttünk ki, hiszen a játékosok is érezhették, hogy a játék mai képe alapján nem reális eredmény a vereség. A 49. percben újra Nádimov villant, hatalmas helyzetben azonban nem helyezte jól a labdát, mellé lőtt. A 60. percben Katona előtt adódott lehetőség, támadónkat azonban blokkolták. A 71. percben ismét Katona Bence vitézkedett, fejesét pedig csak óriási bravúrral tudta védeni Mészáros. A 81. percben Laczkó jobb oldali beadása után Katona csúsztatott a labdába, ami Sághy elé került, őt pedig a vendég védelem csak szabálytalanul tudta megállítani, így a játékvezető a büntető pontra mutatott. A megítélt tizenegyest csapatkapitányunk Dobrovolszki Jenő értékesítette magabiztosan. (1-1) A hátralévő néhány percben mindkét csapat megpróbálta még bezsebelni a győzelmet, amihez a nagyobb helyzetek és a játék összképe alapján talán azt mondhatjuk, hogy mi álltunk közelebb. A 87. percben még egy piros lap tarkította a mérkőzés jegyzőkönyvét, a játékvezető Karacs Pétert állította ki vendég részről, az eredményben azonban már nem történt változás, így maradt egy újabb nagyszerű pontszerzés egy kiváló csapat ellen, akik a bajnoki dobogóért harcolnak.

A játék képe alapján szerintem közelebb álltunk a győzelemhez, mint a dobogóért küzdő Hajdúszoboszló. Küzdöttek a srácok becsülettel, aminek végül meg lett az eredménye, mert újra pontot tudtunk elcsípni egy jelenleg a tabellán előttünk álló csapat ellen.” – értékelt a lefújást követően vezetőedzőnk, Szala Ákos

Putnok FC – Hajdúszoboszló: 1-1 (0-1) gól: Dobrovolszki ill. Máté

Putnok FC: Cserepka – Gellén, Sághy, Nádimov, Nagy (Fülöp (66′)), Katona, Buda (Riznicsenkó (83′)), Szics, Csutora (Laczkó (46′)), Dobrovolszki, Hadházi (Juhos (70′))

Hajdúszoboszló: Mészáros – Kis (Fenyőfalvi (64′)), Kónya, Máté, Csiki, Szathmári, Berdó, Vincze, Lukács (Karacs (74′)), Barnucz, Sütő (Drobina (74′))

Egy hét múlva idegenben, Kazincbarcikán folytatjuk