Hírek

PUTNOKFC.HU

Kupahétvége

Augusztus utolsó hétvégéjén a bajnoki pontvadászat szünetel, ehelyett a MOL Magyar Kupa második fordulójában mérhetik össze tudásukat az első kör után talpon maradt csapatok. Szombaton 16 órától a Putnok FC csapata a Mátraderecskei SE ellen, idegenben lép pályára.

Aktuális ellenfelünk a Heves megyei másodosztályban szerepel, melynek augusztus 13-án kezdődtek el a küzdelmei. A Mátraderecske hazai pályán 3-1-es győzelmet aratott a Mátrai SE ellen. A ligában mindössze egy forduló zajlott ez idáig, a kupában pedig első körös mérkőzés nélkül jutott tovább a Mátraderecske, hiszen az első körben a Vác ellen kellett volna megmérkőzniük, akik azonban nem álltak ki az összecsapásra. Amit még tudni érdemes hétvégi kupaellenfelünkről, hogy az előző bajnoki idényben a tabella élén végeztek a hevesi második ligában, a magasabb osztályban való indulást azonban nem tudták vállalni.

A mieink számára mint köztudott javában zajlik a bajnokság, öt fordulón van már túl a Putnok FC legénysége, melyből négyet győztesen vívott meg. Csapatunk az első kupafordulóban is pályára lépett, hazai környezetben, magabiztos játékkal jutottunk tovább a Sényő ellenében.

Ilyen előjelek után gondolhatjuk tehát, hogy papírforma a továbbjutás. Szala Ákos edző óva int azonban mindenkit attól, hogy félvállról vegye az összecsapást.

Bármilyen feladatot hoz az élet, ha abba nem tesszük bele 100%-ban azt, amit bele kell tenni, akkor nem biztos hogy sikeresek leszünk az adott helyzetben. Tiszteljük ellenfelünket és minden egyes pályára lépő játékostól elvárom, hogy mindent adjon ki magából a mérkőzésen. Sok olyan játékos fog pályára lépni, aki eddig kevesebbet játszott. Bízom bennük és remélem a szerdai bajnokira sok poszton gondolkodásra fognak késztetni teljesítményükkel.

Minden győzelem további pozitív töltetet adhat a csapatnak. Játékosunk Petrecsko Román is egyetért abban, hogy egy ilyen mérkőzésen is maximális koncentráció szükséges.

A sikeres szezonkezdés után remek a hangulat a csapatnál, szeretnénk, ha ez a hétvége után is így maradna. Jó meccsre számítok, ugyan úgy készülünk, mint egy bajnokira, hiszen ezt a mérkőzést is meg szeretnénk nyerni.

A hétvégi MOL Magyar Kupa forduló után, augusztus utolsó napján hétközi bajnokival folytatódik az NB3 pontvadászata, csapatunk szerdán az FC Hatvanhoz látogat.