Hírek

PUTNOKFC.HU

Kovács Dávid a Putnok FC friss igazolása

A Putnok FC téli igazolása Kovács Dávid. Érkezésével egy újabb olyan játékossal erősödött csapatunk, aki már jelentős rutinnal rendelkezik magasabb osztályban is. A 25 esztendős labdarúgó több mint 70 alkalommal lépett pályára a másodosztályban. A remek adottságokkal rendelkező támadó nagy erősítést jelent a PFC számára a tavaszi idényre.

Dávid pályafutása során több évet játszott a Kubala Akadémia korosztályos csapataiban. Az akadémiai évek után a Siófok színeiben a 2016/17-es idényben mutatkozott be a felnőtt futball világában, az NB2 bajnokságban. A Balaton parti együttes után Soroksáron folytatta karrierjét, majd megfordult a Duna Aszfalt és a Szentlőrinc csapataiban is. Jelentős szerepet vállalt a 2021/22-es idényben a KBSC NB3-as bajnoki címében, az utóbbi másfél szezonban pedig az Eger labdarúgója volt, innen teszi át székhelyét Putnokra.

Már nyáron is volt róla szó, hogy ide igazolok, de akkor még sajnos nem jött össze. Nagyon örülök, hogy most a téli időszakban létrejöhetett az átigazolásom. Nagyban tudok azonosulni a csapat céljaival és szeretnék minél több és jobb játékkal hozzájárulni ezek eléréséhez. A pálya két szélén és irányító pozícióban szeretek leginkább játszani, de bármilyen helyen számíthat rám a mester, szeretnék bizonyítani.” – nyilatkozta honlapunknak Kovács Dávid.