Hírek

PUTNOKFC.HU

Hétvégén újra hazai – a BKV Előre ellen folytatjuk a bajnokságot

Március 6-án, az első tavaszi hétvégén dübörög tovább az NBIII labdarúgó bajnokság pontvadászata. Vasárnap már a 24. forduló került megrendezésre, amely játéknapon a Putnok FC csapata hazai pályán a BKV Előre alakulatát fogadja.

A mérkőzésről szóló rövid bevezető előtt felhívnánk a Tisztelt Szurkolók figyelmét, hogy a háborús vidékről menekülni kényszerülők megsegítését célzó adománygyűjtő akciónk folyamatosan tart, felajánlásaikat a Putnok FC – BKV Előre találkozóra kilátogatva is átadhatják a Várady Béla Sportközpontban.

Ami a találkozót illeti, azt biztosan kijelenhetjük, hogy nem vár könnyű hétvége Szala Ákosra és labdarúgóira, hiszen a tabella aktuális második helyezettje vizitál városunkban. Az igen csak jó kerettel rendelkező fővárosiak nem akármilyen őszt produkáltak, hiszen sokáig (a 13. fordulóig) hibátlan mérleggel vezették a bajnokságot, de jó teljesítményük ez után sem sokat változott, hiszen magabiztosan teleltek a dobogó második fokán. A tavaszi rajt ugyan kissé gyengébben sikerült Albert Flórián legénységének, de legutóbbi bajnokijukon ismét megtalálták a győzelem útját és magabiztosan 3-0-ra verték a Hidasnémetit. Számos magasabb osztályban is nagy rutinnal rendelkező játékosukkal ezúttal sem lesz könnyű felvenni a versenyt, különös figyelmet érdemel közülük talán az ex Ferencvárosi Busai Attila, akinek idén jól megy a góllövés, 16 találatával ugyanis a góllövő lista dobogósa.

Szeptember 1-én, a bajnokság 5. játéknapján már találkozott egymással a két csapat, akkor épp a fenteikben említett Busai 15. percben szerzett találatával nyert hazai pályán 1-0-ra a BKV csapata, egy olyan összecsapáson, ahol az akkor nemrég összeálló Putnokiak egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet.

Csapatunknál az utóbbi napok nehéz helyzete ellenére zajlik a felkészülés. Játékosaink igyekeznek fizikálisan és mentálisan is megfelelően felkészülni a hétvégi bajnokira. Továbbra is elmondható sajnos, hogy a helyzet nem könnyű, de a Putnok FC valamennyi tagja igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a hétvégi találkozón sikeresen szerepeljen a csapat.

Edzünk, próbálunk a futballal foglalkozni. Edzés számunk nem változott a heten a megszokotthoz képest. Meg fokunk tenni mindent annak érdekében, hogy sikerrel, örömmel hagyjuk el a pályát hétvégén. Nem lesz egyszerű mérkőzés. A BKV eddigi szereplese megsüvegelendő, elismerésre méltó. A gyenge pontjaikat megpróbáljuk kihasználni és leredukálni a saját hibáink számát.” – mondta el a találkozót megelőzően trénerünk, Szala Ákos.

Gellén Balázs, csapatunk fiatal védője tapasztalatával és játékintelligenciájával hamar gyökeret vert a Putnok FC kezdőjében. Játékosunk a csapattal együtt várja a fővárosiak elleni összecsapást.

Kicsit későn kerültem az együtteshez viszont az egész közösség és a vezetőség nagyon kedves és befogadó volt velem így nagyon könnyen tudtam beilleszkedni. Nagyon jól érzem magam Putnokon mivel egy nagyon összetartó közösségbe kerültem, ahol mindenki tiszteli és segíti a másikat, így nagyon jó együtt dolgozni a csapattal. A BKV Előre ellen nem lesz egyszerű mérkőzés mivel egy jó csapatról van szó, de nagyon motiváltan várjuk a találkozót. A DEAC elleni vereséget követően szeretnénk javítani és egész héten készülünk, hogy a legjobb formában legyünk és mindenképpen itthon szeretnénk tartani a 3 pontot.

Putnok FC – BKV Előre – 2022.03.06. 14:00

Várady Béla Sportközpont, Putnok

Leave a Reply