Hírek

PUTNOKFC.HU

Hétközi hazai a Békéscsaba II ellen

Dübörög tovább a labdarúgó NBIII küzdelemsorozata, hiszen április 13-án, szerdán hétközi fordulóval folytatódik a pontvadászat. A 30. fordulóban már bizony azt is elmondhatjuk, hogy lassan a bajnoki évad hajrájához érkezünk, mindössze kilenc játéknap van ugyanis hátra a hosszú és sűrű szezonból. Aktuális ellenfelünk a Békéscsaba 1912 Előre FC II csapata lesz, akikkel a magunk mögött hagyott huszonkilenc játéknap után igen csak egyforma teljesítményt mutatunk, hiszen mindkét együttes 42 ponttal várja, hogy útjára indulhasson a labda a Várady Béla Sportközpontban.

Nem csak a teljes bajnoki évad, hanem az utóbbi néhány forduló teljesítménye is hasonló statisztikát mutat a két alakulatnál, ezek alapján pedig elmondhatjuk, hogy igazi rangadó vár a mérkőzésre kilátogatókra. A Békéscsaba 12 győzelem, 6 döntetlen és 11 vereség mellett gyűjtötte össze eddigi 42 egységét, 29 találkozójukon 65 rúgott gól mellett 49 kapott gólt könyvelhettek el. Az előző játéknapon kiütéssel hangoltak a mieink elleni találkozóra, a Viharsarokban a Hidasnémetit verték 6-1 arányban.

Nehéz és megterhelő sorozaton van túl csapatunk, hiszen a bajnokság utóbbi időszakában rendre a mezőny első harmadában szereplőkkel kellett megküzdenünk. A kemény sorozat ellenére Szala Ákos és tanítványai bizonyították, hogy a bajnoki mezőny bármelyik csapatával felveszik a versenyt. A mutatott teljesítményt, a csapategységet és a kiemelkedő taktikai fegyelmet látva pedig biztosan állítható, hogy a magunk mögött hagyott időszakra építeni lehet a bajnokság hátralévő szakaszában.

A hétközi bajnoki összecsapás előtt természetesen vezetőedzőnket is megkérdeztük várakozásairól.

A vasárnap mért adatok szerint sokat kivett a játékosokból a Kazincbarcika elleni mérkőzés. Ennek szerdára nem kellene látszódnia a pályán, mert fókuszáltunk a kettős terhelésre az elmúlt hetekben az edzések intenzitásával. Örültem volna, ha nem épp egy fiatalokból álló tartalékcsapatot fogadunk, pláne nem egy sima mérkőzésük után, ahol tudtak figyelni cserékkel a terhelés mértékére. Szeretnénk tovább növelni pontjaink számat és ezért mindent meg is fogunk tenni a szerdai mérkőzésen.

Október 10-én, a bajnokság 11. fordulójában egy korai góllal elhoztuk a három pontot Békéscsabáról, játékosaink pedig ezúttal is a maximálisan gyűjthető bajnoki egységekkel szeretnék gyarapítani pontjaink számát.

A csapaton belül jó hangulat van, baráti a légkör, ezt a meccseken is jól láthatjuk. Az utolsó találkozón nem sikerült pontokat szerezni, de a játékunk rendben volt. Ezt kell átvinni a Békéscsaba elleni mérkőzésre is, hogy eredményesek legyünk. Szerdai ellenfelünk jó formában van, 6:1-es győzelem után jönnek hozzánk, ezért is nehéz meccs vár ránk, de ha megfelelően oda figyelünk a védekezésben és támadásban akkor győztesként hagyhatjuk el a pályát.” – mondta el megkeresésünkre csapatunk játékosa Csutora Mihály a találkozót megelőzően

Putnok FC – Békéscsaba 1912 Előre FC II – 2022.04.13. (szerda) 16:00

Várady Béla Sportközpont, Putnok

A találkozóra való belépéshez a hatályos szabályok értelmében védettségi igazolvány nem szükséges. Jegyek a helyszínen vásárolhatók, diák/nyugdíjas: 500 Ft, felnőtt teljes árú: 600 Ft áron. Pénztárnyitás egy órával a találkozó kezdete előtt.