Hírek

PUTNOKFC.HU

Hétközi döntetlen a Békéscsaba ellen

Április 13-án, kellemes tavaszi időjárási viszonyok közepette indulhatott útjára a labda a Várady Béla Sportközpontban az NBIII labdarúgó bajnokság 30. fordulójában. Hétközi ellenfelünk a Békéscsaba 1912 Előre FC II alakulata volt, akikkel a forduló megrendezése előtt egyforma pontszámmal tanyáztunk a középmezőnyben a tabellán.

Jól kezdte a mérkőzést a hazai együttes, hiszen már az első negyed órában sikerült magunkhoz ragadni a kezdeményezést és a 16. percben egy szép támadás végén Juhos Dávid révén a vezetést is megszereztük. (1-0) Nem sokáig örülhettünk azonban, hiszen alig három perccel később büntetőhöz jutott a Békéscsaba, a játékvezető Sághyt látta szabálytalannak. A megítélt tizenegyest Varga értékesítette. (1-1) Az egalizálás után javarészt mezőnymunka és kevés veszéllyel járó labdajáratás következett mindkét oldalról, a félidő vége felé azonban ismét kezdeményezőbbek lettünk, gólt ez ekkor azonban nem ért.

1-1 állt tehát a félidőben az eredményjelzőn, így vette kezdetét a második játékrész. Ellentétben az első félidővel itt az első negyed óra sikerült kissé eseménytelenebbre, de egy beadás után sikerült góllal megtörnünk ezt az izgalommentes időszakot, Sághy Félix csúsztatott a vendég kapuba a 60. percben. (2-1) A gólt követő pár percben talán el is dönthettük volna a találkozót, helyzeteink azonban kimaradtak. Sajnos ezúttal sem volt hosszú időtartamú a vezetésünk, a 65. percben Korógyi találatával ismét egyenlő lett az eredmény. (2-2) Bő 25 perc volt még a hátralévő idő, jöttek a frissítések mindkét csapatba, gólt azonban már egyik alakulat sem tudott szerezni, habár a lehetőség a mieink előtt is meg volt, de Cserepkának is bravúrral kellett közbeavatkozni a találkozó utolsó szakaszában. Maradt tehát a 2-2 és harminc forduló után is maradt a pontegyenlőség a Békéscsabával.

Egy olyan meccset hoztunk döntetlenre, amit gólokkal kellett volna megnyernünk. Kezd sok lenni az egyéni hibákból, fel kell nőjünk ahhoz, hogy reálisak legyenek az egyéni és csapatnak kitűzött álmok, célok.” – értékelte a találkozót Szala Ákos vezetőedző

Putnok FC – Békéscsaba 1912 Előre FC II: 2-2 (1-1) (Juhos, Sághy ill. Varga, Korógyi)

Putnok FC: Cserepka – Gellén, Sághy (Fülöp (80′)), Nádimov (Nagy (56′)), Katona, Buda, Szics, Csutora (Dlehány (62′)), Dobrovolszki, Juhos (Hadházi (62′)), Sramkó (Riznicsenkó (56′))

Békéscsaba II: Krnács – Kasik, Zvara, Pap (Szabó Zs. (64′)), Farkas (Sipaki (90′)), Oláh, Bónus, Babinyecz, Mágocsi (Korógyi (64′)), Szabó Cs., Varga (Czvalinga (80′))

Folytatás húsvét vasárnap, április 17-én Tiszafüreden.