Hírek

PUTNOKFC.HU

Hétközi forduló az FC Hatvan otthonában

Augusztus utolsó napján hétközi forduló keretében folytatódik a labdarúgó NB3. A Putnok FC csapata a hónap zárónapján az FC Hatvan együtteséhez látogat.

Az FC Hatvan csapata a 17. helyről várja a hatodik bajnoki fordulót, öt mérkőzés alatt egyszer nyertek, egyszer értek el döntetlent, három alkalommal pedig pont nélkül hagyhatták el a játékteret. Mondhatni gólokban gazdag összecsapásokat játszik a Hatvan csapata, hiszen eddigi öt bajnokijukon három alkalommal is öt találatnál több született a mérkőzésen. Ha a bajnokságot nézzük a legutóbbi fordulóban otthon szenvedtek vereséget a Kisvárda Master Good II csapata ellen (3-5). Legutóbbi éles bevetésükön viszont ők is győztesen vonulhattak le a pályáról, a MOL Magyar Kupa második fordulójában, idegenben a megyei első ligás Karancslapujtő együttesét győzték le (0-5), még ha a mérkőzés nem is került teljes egészében lejátszásra.

A Putnok FC-nél szebb a bajnoki helyzet, a mieink a második helyről várják a folytatást, öt bajnokiból négy győzelmet felmutatva és a hangulat bizony a hétvégén sem romlott, hiszen mi is sikerrel vettük az akadályt a MOL Magyar Kupa második körében.

Az előjelek tehát jók, a mérkőzés ugyanakkor ettől nem lesz könnyű, ezzel a csapat edzője Szala Ákos is tisztában van.

Nyolcadik tétmérkőzésünkre készülünk 31 nap leforgása alatt. Fontos, hogy a terhelést el tudtuk osztani a játékosok között és fizikailag jó állapotban van mindenki. A közös szekeret mindenki kellően húzza, ezért tudtunk eddigi hét tétmérkőzésünkből hatot megnyerni. Eddigi mentalitásunkból nem engedhetünk, mert az könnyen megbosszulhatja magát a kiválóan felkészített FC Hatvan csapata ellen.

Játékosaink is kellő önbizalommal, ugyanakkor megfelelő alázattal várják a hatodik forduló összecsapását.

Egy sikeres hónapot tudhatunk magunk mögött, hiszen egy meccs kivételével mindent sikerült megnyerni. A hatvani mérkőzés becsapós lesz, ha elbízzuk magunkat az ő helyezésüket illetően a tabellán. Nehéz meccsre számítok, viszont ha mindenki kellő alázattal megy fel a pályára, akkor egyértelmű mi vagyunk az esélyesebbek.” – mondta el megkeresésünkre szélsőnk, Nagy Zsolt.

A bajnokság aztán szeptember első hétvégéjén folytatódik. Szeptember 4-én, 16 órától a Jászberényi FC-t fogadjuk a Várady Béla Sportközpontban.