Hírek

PUTNOKFC.HU

Három gól, három pont – győzelem a BKV otthonában

Hűvös és borús idő, enyhén lengedező szél – ilyen idő fogadta a mérkőző feleket a fővárosban, a Sport utcában, ahol az NB3 Keleti csoportjának 24. játéknapján BKV Előre – Putnok FC bajnoki találkozóra került sor. Az idén még nyeretlen BKV a tabella kilencedik, a jó formában lévő Putnok a második helyről várta Nagy Attila sporttárs kezdő síp szavát.

Jól kezdte a mérkőzést csapatunk, a legelejétől igyekeztünk magunkhoz ragadni a kezdeményezést, szerencsére ez hamar gólban is megmutatkozott. A 11. percben Vajda hozta játékba Galacsot, aki Dobrovolskyinak készítette le, csapatkapitányunk pedig a tőle megszokott higgadtsággal járt el és szép mozdulattal juttatta vezetéshez a csapatot. (0-1) Vezető találatunk után próbált váltani a hazai alakulat, a 22. percben egy BKV támadás végén büntetőhöz jutottak, Popov pedig nem hibázott és egyenlített. (1-1) Nem sokáig örülhettek a vendéglátók, mindössze négy perccel később szabadrúgáshoz jutott a Putnok, Dobrovolskyi pedig köszönte szépen és saját maga és csapatunk második találatát szerezte. (1-2) Próbáltak újra támadóbban fellépni a hazaiak, a félidőig újabb találat azonban már nem született, így egy gólos előnnyel mehettünk pihenni.

A második félidőben igyekeztünk még többet birtokolni a labdát, több szép támadás végén is sikerült a BKV védelme mögé kerülni, a 61. percben pedig egy újabb találattal sikerült növelni az előnyünket, egy szép támadás végén Nagy Zsolt volt eredményes. (1-3) A hátralévő fél órában is megőriztük magabiztosságunkat és stabilan tartottuk a két gólos előnyt. Több szép akcióval sikerült a mérkőzésnek ebben a periódusában is a hazaiak kapuja elé kerülni, újabb találat azonban már sem egyik, sem pedig másik oldalon nem született. Fővárosi győzelmünkkel újabb nagyon fontos három pont a zsebben, stabilan tartva ezzel második pozíciónkat a tabellán.

Az első félidővel nem voltam elégedett, ebben a játékrészben túl sok teret engedtünk a hazai csapatnak és nem voltak megfelelőek a távolságaink labda elleni játékban. A második félidőben sokszor az ellenfél védelme mögé tudtunk kerülni, zsinórban dolgoztuk ki a helyzeteket. A mérkőzés alatt éreztem egy kis fásultságot a játékosokon, ezért most kapnak két nap pihenőt, majd folytatjuk a munkát, mert jövő héten újra teljesítenünk kell.” – értékelt a lefújást követően Szala Ákos vezetőedző

BKV Előre – Putnok FC: 1-3 (1-2) (Popov ill. Dobrovolskyi (2), Nagy)

BKV: Mátyus – Bebők, Girán, Forgács, Szabó N., Kubó, Szabó Á., Csanálosi, Tóth Sz., Ihos (Busai), Popov (Bán)

Putnok FC: Pápai – Gellén, Sághy (Kiss), Galacs (Nadimov), Lőrincz (Juhos), Nagy (Szűcs), Buda, Arday, Vajda, Dobrovolskyi (Szabó), Nemes

Folytatás március 12-én, a bajnokság 25. fordulójában újra itthon. 14 órától az FC Hatvan együttesét fogadjuk a Várady Béla Sportközpontban.