Hírek

PUTNOKFC.HU

Eldönthetjük a bajnoki cím sorsát a hétvégi Gyöngyös elleni találkozón

Május 19-én utolsó előtti fordulójához érkezik a pontvadászat a Magyar labdarúgás harmadik vonalában. A 29. játéknapon fontos mérkőzés vár csapatunkra, hiszen választ kaphatunk az idény legfontosabb kérdésére, a bajnok csapat kilétére. A bajnoki cím megszerzéséhez következő lépésként a sereghajtó Gyöngyösi AK elleni idegenbeli összecsapáson keresztül vezet az út.

November 5-én találkoztak egymással a felek a bajnokság idei kiírásának őszi szakaszában. A 14. fordulóban megrendezett mérkőzésen a Várady Béla Sportközpontban 4-1 arányú PFC siker született. Boros duplája mellett Bodnár és Mrva találtak a kapuba csapatunk részéről.

Már fordulókkal korábban eldőlt, hogy az Észak-Keleti csoport egyik búcsúzója a Gyöngyösi AK csapata. 28 játéknap alatt mindössze 8 pontot sikerült összegyűjteni a Heves vármegyei alakulatnak. Küzdenek, teszik a dolgukat becsülettel a gyöngyösi fiatalok, ám ebben az idényben a harmadosztályban való maradáshoz ez nem volt elég. Ettől függetlenül senki ellen nem feltett kézzel mennek a pályára, megpróbálnak tisztes helytállással, saját játékukat játszva búcsúzni.

Még ellenfelünk sorsa már korábban eldőlt, a miénk most válhat véglegessé. Piros betűvel kerülhet a Putnok FC történelmébe a 2024. május 19-i dátum, hiszen már egy pontszerzés is elég a biztos bajnoki címhez. Tordai, Galacs és Sztankó sárga lapos eltiltás miatt nem léphet pályára a hétvégén, ettől függetlenül minden statisztikai mutatót figyelembe véve vendég sikert mutat a papírforma. Játékosaink a szokott módon készülnek a vasárnapi bajnokira, mindenki tettre kész.

Nehéz mérkőzést nyertünk meg múlt hétvégén a Diósgyőr ellen. Azt éreztem a csapaton, hogy mindenképpen nyerni fogunk, mert olyan tettrekészség és motiváltság uralkodott és uralkodik az öltözőben, ami erre engedett következtetni. Ugyanezt érzem a játékosokon a héten is. Tudjuk, hogy ez a győzelem mivel járna és ez megadja a hét kellő alaphangját. Minden áron meg akarjuk nyerni ezt a mérkőzést is.” – mondta el a találkozót megelőzően Szala Ákos vezetőedző

Számomra szimpatikus a Gyöngyös hozzáállása, akármilyen helyzetben is vannak, nem “bunker focit” játszanak, hanem felvállalják a saját stílusukat és próbálják kiszolgálni a közönséget. Ami minket illet, mindenki tudja, hogy mi a cél a hétvégén. Mindent meg kell tennünk a pályán és nagyon fontos lesz a higgadtság is, hogy jó eredményt tudjunk elérni.” – nyilatkozta csapatkapitányunk Lőrincz Attila

Fontos mérkőzés következik tehát, ahol csapatunk bebiztosíthatja a bajnoki címet. Legyünk minél többen jelen Gyöngyösön és siker esetén ünnepeljük együtt a 2023/24-es évad bajnokát.