Hírek

PUTNOKFC.HU

Egy pont a Tiszaújváros otthonából

Február 12-én újra éles tétmérkőzésen indulhatott útjára a labda az NB3 Keleti csoportjában. Csapatunk a bajnokság 21. fordulójában a Termálfürdő FC Tiszaújváros otthonában vendégszerepelt. Kegyeibe fogadta az időjárás a bajnoki folyatást, hiszen nem volt még ilyen „szép idő” ezen a héten, napsütés és körülbelül 4-5 ºC, az elmúlt napok fagyos éjszakái azonban így is otthagyták nyomukat a pályán, nem volt ugyanis egyszerű talpon maradni az olvadozó talajon.

Ennek megfelelően mezőnyjátékkal és tapogatózással kezdődött az összecsapás, egymást és a pályát is igyekeztek feltérképezni a játékosok. Az első negyed óra elteltével csapatunk kezdett egyre kezdeményezőbbé válni, kezdtük magunkhoz ragadni az irányítást. Több szép akció végén is sikerült a hazai kapu elé kerülni, az utolsó megmozdulások azonban nem sikerültek. A 30. percben egy szép kiugratás után Szabó Zsombort csak szabálytalanul tudták megállítani a hazai védők, a megítélt büntető mögé Galacs állt, Herceg azonban érezte az irányt és bravúrral kiütötte. A hátralévő negyed órában is a mi akaratunk érvényesült, az újvárosi tizenhatos előterében járattuk a labdát, gólig azonban nem sikerült eljutni. Félidőben így gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.

Az első játékrész java részében látott elánnal jött ki a második etapra is a Putnok FC csapata és ezúttal ennek már hamar eredménye is született. Az 51. percben egy jobbról jövő beadás találta meg a hosszún Galacs Eriket, aki pazar mozdulattal helyezett az ellenfél kapujába. (0-1) Nem változott a játék képe a folytatásban sem, továbbra is többet birtokoltuk a labdát és több veszélyes támadást vezettünk, a végjátékba azonban sajnos rendre hiba csúszott. A mérkőzés utolsó szakaszára próbált magasabb tempóra váltani a hazai alakulat, igazán komoly helyzetet azonban nem sikerült kidolgozni. A 85. percben aztán egy szerencsés és véleményes góllal egalizált a TFC, egy jobb oldali beadás után Nagy közelről juttatta a kapunkba a labdát. (1-1) Az utolsó percek már komolyabb lehetőség nélkül teltek, így maradt az 1-1-es döntetlen. Csapatunk egy pontot szerzett a télen jelentősen megerősödött Tiszaújváros otthonában, tette mindezt úgy, hogy a mérkőzés jelentős részében mi diktáltunk, így a küzdeni tudás és a látottak összességében bizakodást adhatnak a sikeres folytatásra.

Sajnos sok futball nem tudott kialakulni a pálya talaja miatt, az egyszerű technikai megoldások voltak fókuszban és a küzdelem. Jól jöttünk ki a második félidőre. Játékosaim mindent megtettek a sikerért, de a végén egy erősen véleményes góllal egyenlített a Tiszaújváros. Küzdésben minden játékosom jelesre vizsgázott ma, dicséret illeti őket. További sok sikert kívánunk a Tiszaújváros csapatának.” – értékelt a lefújást követően Szala Ákos vezetőedző

FC Tiszaújváros – Putnok FC: 1-1 (0-0) (Nagy D. ill. Galacs Erik)

FC Tiszaújváros: Herceg – Páll (Nagy D.), Kundrák (Fajkó), Gelsi, Gottfried (Vitelki), Tóth B., Géringer, Lőrincz, Varja, Nagy P., Boros (Tóth S.)

Putnok FC: Pápai – Gellén, Sághy, Galacs (Sramkó), Nagy (Nadimov), Buda, Arday, Vajda (Komári), Nemes, Juhos (Szűcs), Szabó (Kiss)

A fordulóból két bajnoki mérkőzés (DVSC II – DEAC és Tiszafüred – BKV Előre) későbbi időpontban kerül megrendezésre.

Folytatás egy hét múlva, már hazai környezetben a Karcagi SE csapata ellen.