Hírek

PUTNOKFC.HU

Döntetlen Cigándon, veretlen a Putnok FC az első félévben

Féltávhoz érkezett a bajnoki szezon a Putnok FC számára november 11-én szombaton. Az Észak-Keleti csoport 15. fordulójában igazi rangadóra került sor, Szala Ákos csapata ugyanis a tabella második helyén tanyázó Cigánd SE otthonában zárta a félévet.

Felhős, borús időben vette kezdetét a rangadó a megyei rivális ellen. Jól kezdte csapatunk a mérkőzést, a találkozó első periódusában többet volt nálunk a labda, a hazaiak azonban ellenünk is igazolták, hogy kiváló védelemmel rendelkeznek, mezőnyfölényünk ellenére komolyabb lehetőségekig nem sikerült eljutnunk. A 28. percben Motkó Benjámin révén vezetést szerzett a hazai alakulat, még nehezebbé téve így a dolgunkat. (1-0) Mentek becsülettel a PFC játékosai az egyenlítésért, az első játékrészben azonban sajnos nem jött össze, így egy gólos hátránnyal vonulhattunk a szünetre.

Igyekeztek mindent megtenni a gólért a második félidőben is Szala Ákos tanítványai. A 64. percben pedig siker koronázta próbálkozásainkat, a nemsokkal korábban pályára lépő Benkő Péter került helyzetbe egy szép akció végén és nem hibázott, egalizált. (1-1) Az idő közben eleredő esőben fél órája maradt a csapatoknak, hogy dűlőre vigyék a rangadó sorsát, azonban gól már sem itt, sem ott nem született, így maradt az 1-1-es döntetlen. Véget ért az első félév utolsó összecsapása a Putnok FC számára, 15 bajnoki találkozót követően pedig veretlenül, 39 megszerzett egységgel magabiztosan vezetve a tabellát áll az Észak-Keleti csoport élén a Putnok FC. Kiegyensúlyozott, nagyszerű teljesítmény féltávnál, maradt még azonban két előrehozott találkozónk erre a naptári évre, egy hét múlva az Eger otthonában vizitálunk, majd hazai környezetben a DVSC II ellen játszik 2023-ban utoljára tétmeccset a csapat.

Evolution Hungary-Cigánd SE – Putnok FC: 1-1 (1-0) (Motkó ill. Benkő)

Cigánd: Popovics – Fenyőfalvi, Pap, Misák, Tóth (Silling), Girdán (Králik), Horváth, Karod, Motkó (Kelemen), Tóth, Vass

Putnok FC: Mészáros – Arday, Galacs (Sztankó), Lőrincz, Pócsik (Bökönyi), Torday, Boros, Vattay, Dobrovolskyi, Nemes, Juhos (Benkő)