Hírek

PUTNOKFC.HU

Döntetlen az FC Hatvan otthonában

Szeptember első hétvégéjén az Észak-Keleti csoport hatodik fordulójában Hatvanban folytatta a pontvadászatot a Putnok FC csapata. Előzetesen is sejthető volt, hogy a jó erőkből álló FC Hatvan ellen nem számíthatunk könnyű meccsre, ez pedig a 90 perc alatt jócskán be is bizonyosodott.

Jól kezdte a mérkőzést Szala Ákos együttese, ráadásul a vezető találatot is hamar sikerült megszerezni. A 6. percben Boros Gábor kapott jó labdát a tizenhatoson belül háttal a kapunak, befordult és a hálóba helyezett. (0-1) Vezető találatunk után igyekezett kezdeményezni a PFC, határozottabbá vált ugyanakkor a hazai alakulat is. A 16. percben pedig az egyenlítés is összejött számukra, Burzi Alex volt eredményes. (1-1) Kiegyenlített játékkal folytatódott az első etap, helyzetek adódtak mindkét oldalon, de újabb találat az első félidőben már nem született, így 1-1-es döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második játékrész akár az első félidő másolatának is mondható, már ami az eredmény alakulását illeti. Az 54. percben Nemes beadására érkezett kiválóan Boros Gábor újra vezetéshez juttatva a Putnok FC-t. (1-2) Majd a 66. percben egy hazai támadás végén Fekete lövése pattant meg, ezzel egalizált az FC Hatvan (2-2). Próbálkozott ugyan mindkét csapat megszerezni a három pontot, újabb találat azonban már nem született, maradt a 2-2-es döntetlen. Egy nehéz mérkőzésen a Putnok FC csapata így először veszített pontot a bajnokság folyamán, a tabellán azonban továbbra is az élről várhatja a folytatást a Szala legénység.

Az első 30 percbe sokszor kerültünk a támadó zónába, ráadásul többször létszámelőnyös játékhelyzetbe. Nem tudtuk ezeket jól lejátszani a mai nap. Ezután 60 percig egy ki-ki mérkőzést játszottunk a hazai csapattal. Eldőlhetett volna a mérkőzés mindkét oldalra, reális a döntetlen.” – értékelt a mérkőzés lefújást követően Szala Ákos vezetőedző

FC Hatvan – Putnok FC: 2-2 (1-1) (Borzi, Fekete ill. Boros (2))

FC Hatvan: Menczeles – Takács, Szabó, Czibolya, Kitl, Karácsony, Sárossy, Burzi (Benkó), Tarjáni, Fellner (Fekete), Dinka (Laczik)

Putnok FC: Mészáros – Arday (Mrva), Galacs, Lőrincz, Bökönyi (Benkő), Pócsik (Komári), Boros, Vattay, Dobrovolskyi, Nemes, Juhos (Sztankó)

Folytatás szeptember 9-én (szombaton) hazai pályán az Újpest FC II ellen.