Hírek

PUTNOKFC.HU

Döntetlen a megyei rangadón

Izgalmas mérkőzésnek ígérkezett az NB3 Keleti csoportjának 16. fordulójában megrendezésre kerülő Diósgyőri VTK II – Putnok FC mérkőzés, hiszen a bajnokság első felének hajrájában két jó formában lévő, fiatalokkal teletűzdelt, a futballt játszani szerető együttes rugaszkodhatott egymásnak a megyei rangadón.

A korai, 11 órás kezdés ellenére már a találkozó elején érezhető volt, hogy egy jó színvonalú összecsapást láthat a kilátogató publikum. Számunkra pedig nagyszerűen is kezdődött a mérkőzés, a 4. percben Nagy Zsolt előtt adódott gólszerzési lehetőség, amit ki is használt, korán vezetéshez juttatva ezzel a Putnok FC-t. (0-1) Vezető találatunk után is a mi dominanciánkkal folytatódott a meccs. Szokásos módon magabiztosan és fegyelmezetten játszottunk, jól járattuk a labdát. Több szép támadás végén is nagy helyzetbe kerültünk olykor a célzás, olykor pedig a hazai portás védése révén nem tudtuk növelni előnyünket. A 39. percben viszont a félidőben az egyetlen kis védelmi megingásunkat is kihasználta a DVTK II, Balázs Patrik révén egalizált a piros-fehér együttes. (1-1) Mezőnyben és helyzetekben ugyan jobbak voltunk, az eredmény azonban ezzel a két találattal döntetlent mutatott a szünetben.

A játék képe a második félidőre sem változott. Az olykor parázs hangulatú összecsapáson továbbra is a Putnok dominált. Többet birtokoltuk a labdát, a helyzetek pedig ezúttal is megvoltak. A 70. percben Buda Péter tört be a hazai büntető területen belülre, ahol csak szabálytalanul, lerántva tudták gólhelyzetben megállítani. A megítélt tizenegyest csapatkapitányunk Dobrovolskyi Zhenya magabiztosan értékesítette. (1-2) Örömünk sajnos nem tartott túl sokáig, 5 perccel később ugyanis Bencsík találata révén már ismét döntetlen volt az eredmény. (2-2) A hátralévő negyed órában hiába tett meg a Putnok FC mindent a három pontért, újabb gól már nem született, így 2-2-es döntetlennel ért véget a megyei rangadó.

„Mindkét csapatnak voltak további gólszerzési lehetőségei. Igazságos döntetlen született két jó tempót játszó csapat mérkőzésén. Kétszer tudtunk vezetni, le lehetett volna zárni a meccset, de most már az Eger csapatára fókuszálunk.” – értékelte a mérkőzést Szala Ákos edző

Diósgyőri VTK II – Putnok FC: 2-2 (1-1) (Balázs, Bencsík ill. Nagy, Dobrovolskyi (bü))

Diósgyőri VTK II: Sándor – Kotula, Mrva, Ivánka, Szűcs, Illés, Bencsík, Hetyei (Fercsák), Balázs, Vajda (Vincze), Balázsi (Peisser)

Putnok FC: Pápai – Sághy, Galacs, Nagy (Nadimov), Katona (Csiba), Buda (Csutora), Csiki, Vajda (Komári), Dobrovolskyi, Nemes, Juhos (Gellén)

Folytatás november 13-án hazai pályán az Eger csapata ellen.