Hírek

PUTNOKFC.HU

Döntetlen a Békéscsaba II ellen

Március 26-án a 27. fordulóval folytatódott az NB3 labdarúgó bajnokság pontvadászata. A Putnok FC vasárnap 16 órától a Békéscsaba II együttesét fogadta a Várady Béla Sportközpontban.

A mérkőzés előtt a tabellára pillantva azt láthattuk, hogy második helyezett a sereghajtó ellen, ez azonban egy nagyon más Békéscsaba volt, közel sem a tabella huszadik helyén tanyázó csabai fakó. Fazekas, Farkas, Ilyés, Kóródi, Szalai csak néhány név a vendég csapatból, akik egy héttel ezelőtt még másodosztályú mérkőzésen voltak nevezve, vagy akár pályára is léptek. Ennek tudatában már sejteni lehetett, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés, a válogatott szünet miatt ugyanis a visszajátszókkal erősödő Viharsarkiak ellen kellett felvenni a küzdelmet. Jól indult a találkozó, az első tíz percben a vendég kapu előtt folyt a játék. A 10. percben aztán a vezetést is megszereztük, egy jobb szélen futó támadás végén Galacs volt harcos a vendég tizenhatoson belül, középre centerezésére kiválóan érkezett Lőrincz Attila és juttatta a hálóba a labdát. (1-0) Hátrányban próbált kicsit kijjebb jönni a Békéscsaba, így a következő percekben küzdelmes mezőnyjáték alakult ki, helyzet nem adódott sem egyik, sem pedig másik oldalon. A 27. percben viszont egy vendég támadás végén Ilyés Tamáshoz került a labda, aki élt is a lehetőséggel és egalizált. (1-1) Ebben a játékrészben újabb kapura veszélyes szituáció már nem igazán adódott, így maradt a döntetlen.

Óriási elánnal jött ki a Putnok FC a második játékrészre, Szala Ákos vezetőedző két helyen is változtatott a szünetben, Nagy és Komári érkeztek Szabó illetve Vajda helyére, ezek a cserék pedig mindkét szélen lendületet adtak a támadójátékunknak. Több szép támadás végén is csak az utolsó mozzanatok, a befejezés hiányzott az újabb hazai gólhoz. A második játékrész szinte teljes játék idejében mi domináltunk, irányítottuk a játékot, újabb gólig azonban akár hogy is hajtottunk sajnos nem sikerült eljutni. A végén is adódtak lehetőségeink, ugyanakkor a védelmünknek és Pápainak is észen kellett lenni, újabb találat nem született, így maradt az 1-1. Ezzel az eredménnyel folytatódik a 2023-as veretlenségi sorozatunk, az pedig, hogy egy rutinos játékosokkal megerősített Békéscsaba ellen pontot szereztünk igazán nem rossz teljesítmény.

Tudtuk, hogy egy komoly erőpróba vár ránk, az első félidőben játszottunk is egy ki-ki meccset a komolyan megerősített Békéscsaba ellen. A második félidőben csapatom lefutballozta a volt NB1-es és több száz NB2-es mérkőzéssel rendelkező vendégeket, de a befejezéseknél nem hoztunk jó döntéseket. A mérkőzést az 50. percig le kellett volna zárjuk, ezzel együtt a szereplésünk még mindig kiváló.” – értékelte a látottakat a lefújást követően Szala Ákos vezetőedző.

Putnok FC – Békéscsaba 1912 Előre II: 1-1 (1-1) (Lőrincz ill. Ilyés)

Putnok FC: Pápai – Gellén, Sághy, Galacs, Lőrincz (Kiss), Buda, Arday, Vajda (Komári), Dobrovolskyi, Nemes, Szabó (Nagy)

Békéscsaba II: Ápró – Sipaki, Trescsula (Mágocsi), Pap (Orvos), Farkas, Ilyés, Szalai, Bónus, Kóródi, Marik (Sztankó), Fazekas

A bajnokság szerdán folytatódik, a 28. fordulóban Körösladányba utazunk.