Hírek

PUTNOKFC.HU

A Salgótarján ellen folytatnánk a remek májusi sorozatunkat

Mondhatni a célegyenesbe érkezett a teljes Magyar 2021/2022-es labdarúgó évad, hiszen eldőlt a MOL Magyar Kupa sorsa – melynél ezúttal gratulálunk a Ferencváros csapatának a végső győzelemhez – mindössze egy forduló maradt az első vonal és két forduló a második liga küzdelmeiből. Nálunk a harmadosztályban is három hétvégén pattog már csak a labda az idei szezonban, erre a három körre azonban jócskán maradtak még izgalmak. Csapatunk a 36. játéknapon hazai pályán lép gyepre, május 15-én a Salgótarjáni BTC csapata vizitál a Várady Béla Sportközpontban.

A Salgótarján csapata a 18. helyen foglal helyet jelenleg a bajnoki tabellán. Az elmúlt hétvégén új vezetőedzőt helyeztek a csapat élére, az utolsó néhány fordulóra Sebestyén Szilárd vette át a tréner szerepét. Az új mester irányítása pedig elsőre jó húzásnak bizonyult, hiszen a 34. fordulóban a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt mérkőzést május 11-én pótolták a Törökszentmiklós otthonában és három ponttal térhettek haza a Nógrádiak. Ha kicsit jobban szétnézünk az utóbbi fordulók történéseinél, akkor bizony már nem ilyen fényes a kép, az előző hétvégén például kiesési rangadót bukott otthon az SBTC a Hidasnémeti ellenében.

Nálunk viszont fényes a közelmúlt, májusban ugyanis 3/3 a mérleg, két idegenbeli rangadót és egy hazai összecsapást nyert magabiztosan csapatunk. Legutóbb Sényőn arattunk öt gólos sikert, megalapozván ezzel az esetleges előrelépés lehetőségét a bajnoki tabellán. A liga tabellára, az eredményekre, a statisztikákra pillantva a hétvégi mérkőzésen jócskán felénk billen a mérleg, mondhatjuk hazait ígér a papírforma. Tabella ide, statisztika oda nincs azonban könnyű meccs a harmadik vonalban, mesterünk pedig elmondta, ezen a találkozón is maximális koncentrációt és odaadást vár játékosaitól az eredményesség érdekében. Ami az összeállításunkat illeti két stabil játékosunk öt sárgás eltiltás miatt biztosan nem lép pályára, Gellén Balázs és Fülöp Krisztián ezúttal sajnos csak szemlélőként lehet jelen az összecsapáson. Ettől függetlenül vezetőedzőnk bizakodva várja a mérkőzést.

Jó formában vagyunk, de az elmúlt hetek sikerei mit sem érnek, ha megelégszünk ezzel és nem ugyanezzel a mentalitással lépünk pályára a hétvégén. Ezt a szériát most meg kell lovagoljuk és még az eddigiektől is jobban beleállni a mérkőzésbe. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Véleményem szerint a Salgótarján csapata a valós tudásuk alapján nem megfelelő pozícióba van a tabellán. Sokkal jobb csapat, mint az eredményeken látszik és edzőváltáson is átestek a héten. Lesznek hiányzóink, Gellén és Fülöp eltiltottak, emellett van négy sérültünk akik közül talán ketten tudják vállalni a játékot. Ez nem lehet kifogás, mert rendszerint bizonyítja minden játékos, hogy barmikor számíthatunk rájuk. Szeretnénk hazai pályán újra sikert elérni.

Pályára léphet viszont csapatunk hetek óta kiváló formát mutató védekező középpályása Csutora Mihály, aki szintén bizakodó az elmúlt hetek remek szereplése okán. A csapatban ég a tűz, mindent megtesznek labdarúgóink a hátralévő három játéknapon is.

Az elmúlt időszak sikeres volt a csapatnak és ez pozitív hatással volt ránk. Továbbra is szeretnénk folytatni ezt a jó szériát és minél több pontot szerezni. Az SBTC a hétközi pótolt mérkőzésükön nyert, így jönnek hozzánk, de ettől függetlenül természetesen nyerni szeretnénk. Keményen oda tesszük magunkat és mindent megteszünk azért, hogy itthon tartsuk a három pontot.

Putnok FC – Salgótarjáni BTC – 2022.05.15. – 17:00

Várady Béla Sportközpont, Putnok

A találkozó az érvényben lévő jogszabályok alapján védettségi igazolvány nélkül látogatható.

Kapunyitás egy órával a kezdés előtt, felnőtt jegy 600 Ft, diák/nyugdíjas jegy 500 Ft.