Hírek

PUTNOKFC.HU

A REAC együttesét fogadjuk vasárnap

Április első hétvégéjén hazai környezetben folytatódik a bajnokság a Putnok FC számára. Hetedikén a 23. játéknapon a REAC együttese érkezik a Várady Béla Sportközpontba.

Az őszi időszakban szeptember 24-én a Budai II László Stadionban mérkőztek meg egymással a felek, ekkor Nemes Milán és Boros Gábor találataival két gólos vendég siker született.

Nehéz helyzetből, a veszélyzónából várhatja a folytatást a REAC együttese, amely az idei naptári évben még nem nyert tétmeccset. 20 eddig megszerzett pontjukból mindössze egy egységet szereztek 2024-ben, két fordulóval korábban a Sényővel szemben játszottak döntetlent hazai környezetben, további meccseiken pedig egyaránt vereséggel hagyhatták el a játékteret a Kisvárda II, a DEAC, a Tiszafüred és a DVTK II ellenében.

Nehéz mérkőzés várhat játékosainkra, hiszen a tabellára pillantva láthatjuk, hogy igen csak sűrű az alsóház és a kiesés elől menekülő gárdák mindent megtesznek pontjaik gyarapítása érdekében. A Putnok FC az előző hétvégén, az Újpest II elleni döntetlent követően újra az Észak-Keleti csoport élére ugrott, ezt a pozíciót pedig természetesen szeretnék a REAC elleni összecsapást követően is megtartani labdarúgóink. Éppen ezért a szokott módon kemény munkával és nagy elszántsággal készülnek játékosaink a vasárnapi bajnokira.

Bármikor, amikor kimegyünk a pályára, azért megyünk ki, hogy a saját filozófiánk szerint játszunk és azzal legyőzzük ellenfelünket. Vezetjük a bajnokságot, ez jó visszajelzés és önbizalmat is ad természetesen. Nem elégszünk meg ugyanakkor ezzel, jövőhéten is az első helyen szeretnénk lenni és ehhez komoly feladatot kell véghez vinnünk hétvégén. Lőrincz eltiltás miatt, Pócsik kisebb sérülés miatt valószínűleg hiányozni fog. Helyükre bekerülő játékosainknak lehetőség nyílik bizonyítani. Remek játékosok alkotják a keretünket. Az Újpest elleni mérkőzés második félidejében megmutatkozó érzelmekkel teli, szenvedélyes játékot kell nyújtanunk az első perctől. Nem számítok könnyű mérkőzésre, de képesnek érzem a csapatom a 3 pont megszerzésére.” – mondta el megkeresésünkre Szala Ákos vezetőedző

Nehéz mérkőzésre számítok hétvégén. Nem szabad kiindulni abból, hogy milyen helyezést foglal el a REAC a tabellán. Vannak rutinosabb játékosok a keretükben, de azt gondolom, hogy nekünk a saját megbeszélt játékunkat kell hétvégén a pályára vinni.” – nyilatkozta csapatunk játékosa, Kovács Dávid