Hírek

PUTNOKFC.HU

2022 utolsó bajnokijára készülünk – a Sényő ellen zárjuk az évet

December 4-én, 13 órától idén utoljára indul útjára a labda az NB3 labdarúgó bajnokság pontvadászatában. A 20. forduló már a visszavágó sorozat első köre, aktuális ellenfelünkkel pedig az idei évad során már kétszer is találkoztunk. Az bajnoki nyitófordulóban Sényőn 0-3 arányban arattunk győzelmet, egy héttel később a MOL Magyar kupa első játéknapján pedig itthon nyertünk és jutottunk tovább.

Nem a megszokott módon sikerült az őszi idény a Sényő csapata számára, hiszen tizenkilenc forduló után a tizenhetedik helyen tanyázik a Szabolcs megyei alakulat. Legutóbb hat mérkőzéssel ezelőtt sikerült győztesen elhagyniuk a pályát, így elmondhatjuk, hogy az utóbbi időszakban sem mutat jó formát a Sényő. Az őszi eredmények ellenére azonban a Sényő nem egy rossz csapat, így minden összecsapáson kemény munkával jár ellenük a három pont megszerzése.

Kétszer már sikerült, most megtennénk harmadszor is, hogy legyőzzük a Sényő csapatát. Ha a statisztikát, az aktuális formát és az esélyeket nézzük minden adott hozzá, hogy ezúttal is a Putnok FC csapata örülhessen a mérkőzés végén, ezek azonban puszta előremutatások és bíztató jelek, még egyszer kell azonban a közös munka, a kiváló összhang, a hétről-hétre javuló játék, hogy aztán ne csak az ősz sikere, de az utolsó idei bajnoki sikerének emléke is velünk maradjon a téli pihenőre.

Azt kértem a játékosoktól ezen a heten, hogy az utolsó mérkőzést élvezzék ki az elejétől a végéig. Legyenek felszabadultak és bátrak a kilencven perc alatt és ami a legfontosabb, tegyék ki a szívüket, lelküket a pályára egymásért, a csapat sikerességéért. Nem lesz könnyű dolgunk, mert a Sényő egy jó csapat, egyénileg remek játékosok is vannak a csapatukban. Nagyon fontos, hogy megfelelő mentalitással lépjünk pályára, mert ennek hiányában gondba is kerülhetünk. Még utoljára be kell tudni feszülni és be is fognak a játékosaim, nyerni szeretnénk minden áron.” – mondta el megkeresésünkre az év utolsó bajnokiját megelőzően Szala Ákos edző

Nagyon jó hangulat van a csapatban, egy család lettünk, akik megtesznek mindent egymásért és a csapatért. A hétvégi siker titka az lehet, hogy nem úgy állunk hozzá, hogy mihamarabb vége legyen, hanem szeretnénk kiélvezni az idei utolsó meccset és jó kedvűen menni a szünetre. Nem szabad, hogy megtévesszen a Sényő helyezése a tabellán, mert ettől szerintem többet tudnak. Nehéz meccsre számitok ellenük, ahol sok párharc lesz a pálya talaja miatt, de mi itthon akarjuk tartani a három pontot és ezért meg is teszünk mindet.” – mondta el a találkozót megelőzően Buda Péter

2022-ben tehát utoljára harsan fel a kezdő sípszó a Várady Béla Sportközpontban, bíztassuk minél többen az év záró mérkőzésen városunk labdarúgó csapatát, szurkoljuk ki, hogy egy szép ősz után, az utolsó idei három pont is a nevünk mellé kerülhessen.