Hírek

PUTNOKFC.HU

Vereség a DVSC II ellen, öt pontos előnnyel telelünk az élen

November 26-án a 2023-as esztendő utolsó bajnoki összecsapásához érkezett a Magyar harmadosztályú labdarúgó bajnokság. Az Észak-Keleti csoport 17. fordulójában csapatunk hazai környezetben a DVSC II ellen zárta az évet.

Ünnepi esemény vezette fel a mérkőzést, hiszen Szala Ákos a Putnok FC vezetőedzője és Szabó Ádám kapusedző 100. alkalommal ülhettek le csapatunk kispadjára. A jubilánsokat Tamás Barnabás polgármester, Kundráth Csaba sportigazgató és Kunváriné Bánkuti Gabriella köszöntötték.

Téliesen hideg időjárás, kissé fagyos talaj, mindezek ellenére viszont szép számú nézősereg fogadta a mérkőző feleket. A Debrecen kezdte pörgősebben a meccset, igyekeztek sok labdát juttatni a hazai támadóharmadba, veszélyes támadásaik során pedig az ötödik percben egy kapufával is jelezték, hogy a három pontért érkeztek. Egy vitatható vendég labdaszerzés a mi térfelünkön és egy kis szerencse előzte meg azt, hogy a 9. percben Horváth elé került a labda a tizenhatosunkon belül, ő pedig nem hibázott és vezetéshez juttatta a vendégeket. (0-1) Továbbra is nehezen sikerült megtalálni a mérkőzés ritmusát a PFC játékosainak, a vendég támadások viszont többször futottak veszélyesen, a 30. percben újabb kapufáig jutott a kisloki. Voltak aztán lehetőségeink nekünk is az első játékrész záró negyedórájában, Galacs, Lőrincz és Boros is célt tévesztett azonban, így egy gólos hátrányban vonulhattunk a szünetre.

A második félidőben a küzdelem dominált, játékosaink ugyan mentek, akartak, sajnos azonban a kapu előtt ma semmi nem jött össze. A vendég kontrák is hordoztak magukban veszélyt jócskán, de előttünk is adódtak lehetőségek, amiből ezúttal gólt sajnos nem sikerült szerezni. A küzdelem ma nem párosult ponttal, előnyünk azonban így is öt pont a téli szünetre a második helyezett Kisvárda II előtt és hat egység a dobogó harmadik fokán tanyázó, ma szintén vereséget szenvedő Cigánd előtt. Innen várhatjuk a tavaszi folytatást, március 2-án a Tiszaújváros ellen.

Az első félidei teljesítményünk nagyon az általam elvárt szint alatt volt. Több góllal is vezethetett volna a Debrecen csapata. Félidőben szerkezetet váltottunk és a mentalitás is nagyot változott a csapatunknál. Nyomtunk, benne volt a gól a játékunkba, de egy debreceni játékos mindig útját állta a labdának a kapu előtt. Feltettünk mindent egy lapra ebben az időszakban és kontrából benne volt a második vendég találat is. Ebbe a mai meccsben maximum egy pont volt, de azt nem tudtuk megszerezni. Gratulálok a Debrecen csapatának.” – értékelte a mérkőzést Szala Ákos vezetőedző.

Putnok FC – DVSC II: 0-1 (0-1) (Horváth)

Putnok FC: Mészáros – Arday (Benkő), Galacs (Bökönyi), Lőrincz, Pócsik, Tordai, Boros, Vattay, Dobrovolskyi, Nemes, Juhos (Mrva)

DVSC II: Engedi – Romanchuk, Horváth (Lyskov), Farkas, Cibla (Sipos), Fábián, Nwachukwu (Doktor), Batai, Tuboly (Horváth-Gaudi), Gyenti, Nagy