Hírek

PUTNOKFC.HU

Vajda Cristofer a Putnok FC harmadik új igazolása

A Putnok FC harmadik új igazolása Vajda Cristofer.

2004. január 10-én született. Labdarúgó karrierjét Szatmárnémetiben kezdte, majd a Viitorul Clujnál folytatta. Magyarországon elsőként Nyíregyházán játszott, majd a Debreceni Labdarúgó Akadémiához került. Az akadémiáról a Békéscsaba Előre FC csapatához igazolt. Az előző szezonban a Békéscsabán kívül a Körösladány alakulatánál kapott lehetőséget, ahol részese volt a Békés megyei első osztály megnyerésének és a Cigánd ellen sikeresen megvívott osztályozó mérkőzéseknek is. A Debrecenben töltött időszaka idején Cristofer tagja volt az utánpótlás válogatottnak.

Vajda Cristofer

A több poszton is bevethető fiatal játékos bizakodó a saját és a csapat jövőképét illetően is.

Elsődleges célom minél többet fejlődni és minél több meccsen pályára lépni. Szeretném segíteni a csapatot a kitűzött célok elérésében, mindezt úgy, hogy szeretnék meghatározó játékos lenni a harmadik vonalban. A Putnok FC egy nagyon jó lehetőség számomra, hogy megmutassam mire vagyok képes. Bízok benne, hogy én is és a csapat is sikeres szezon előtt állunk.” – válaszolta megkeresésünkre Vajda Cristofer.

A 18 éves játékos a középpályán és a támadó szekcióban erősítheti csapatunkat.

„Cristofer egy labdaügyes játékos, akinél jó helyen van a labda. Látunk benne potenciált, hogy magasabb szintre is eljusson. Korát meghazudtoló játékintelligenciával rendelkezik.” – mondta el harmadik friss igazolásunkról Szala Ákos edző