Hírek

PUTNOKFC.HU

Újra hazai pályán – Putnok FC – Jászberény a 22. fordulóban

DSC_0840kicsiFebruár 20-án már a 22. fordulóval dübörög tovább a bajnoki pontvadászat, csapatunk pedig az előző héthez hasonlóan ezúttal is hazai pályán léphet a gyepre. Ellenfelünk a Jászberényi FC csapata lesz.

A magunk mögött hagyott téli felkészülési időszak alatt aktuális ellenfelünknél is történtek változások, négy játékos távozása mellett négy friss igazolás erősíti a keretüket, illetve saját nevelésű fiatalok is pályára léphettek a hét felkészülési mérkőzésük során. A barátságos találkozók alatt jól muzsikált Jász megyei csapat, hiszen hét találkozójukból ötször győztesen hagyhatták el a játékteret, 17 rúgott góljuk mellett pedig csak hatot kaptak.

Az idei naptári év bajnoki nyitányán azonban hazai pályán kaptak ki a télen alaposan megerősödő Hidasnémeti ellen, így a 21. játéknapon pont nélkül maradtak.

A tabellára pillantva is megállapítható, hogy közel azonos játékerőt képvisel a két együttes, hiszen a 2022-es naptári évnek azonos pontszámmal vághatott neki a Putnok FC és a Jászberényi FC, egy kör után pedig a Füzesgyarmat ellen szerzett egy pontunkkal jelenleg mi állunk jobban. Legutóbb a bajnokság harmadik körében találkoztunk és van miért visszavágnunk, hiszen augusztus közepén egy kiélezett, szoros összecsapáson az akkor hazai környezetben játszó Jászberény örülhetett, 2-1-re nyertek, gólunkat Katona Bence szerezte.

Ami a mieinket illeti, amit a Füzesgyarmat elleni mérkőzés első játékrészében láthattunk az erősen biztató, fiatal együttesünk megmutatta ugyanis, hogy egy rutinos csapat ellen is képes az irányításra, helyzetek kialakítására. Az is biztató jel, hogy együttesünk hátrányban sem tört meg, hanem ritmust váltva sikerült az egyenlítés. Vezetőedzőnk és játékosaink így bizakodva várhatják a soron következő bajnokit.

A Füzesgyarmati mérkőzést reálisan kell látni. Talán a mezőny legtapasztaltabb együttesével találkoztunk, ahol a csapat 80%-a megjárta a magyar vagy román első és másodosztályt, a mi csapatunk 80%-a viszont az első évét tölti az NBIII-ban. Természetesen mindig levonjuk a megfelelő konzekvenciát az előző mérkőzésünkből.

cikk kicsiA Jászberény csapata nagyon jól teljesített a felkészülés során, nem csak eredményekben, hanem játékban is jól néztek ki. A 21 forduló alapján az elmondható, hogy közel azonos játékerőt képvisel a két csapat. Szeretnénk visszavágni az ősszel elszenvedett vereségünrt és három ponttal lejönni a pályáról. Próbáljuk játszani a saját játékunkat és alkalmazkodni az időjárási viszonyokhoz, a pálya állapotához.” – nyilatkozta a találkozót megelőzően Szala Ákos vezetőedző.

Szerintem több volt bennünk a Füzesgyarmat ellen, legalábbis az első félidő alapján, a pozitívum az, hogy hátrányból tudtunk felállni és sikerült egyenlíteni. Hétvégén pedig szintén egy nehéz mérkőzés lesz hiszen minden csapat más, akármilyen időjárási tényezők is lesznek, 3 pontot szeretnék szerezni!mondta el honlapunk megkeresésére játékosunk Nagy Zsolt.

Putnok FC – Jászberényi FC – 2022. február 20. 14:00

Putnok, Várady Béla Sportközpont

Leave a Reply