Hírek

PUTNOKFC.HU

Újpesten kezdjük az utolsó hónapot a bajnoki szezonban

A hétvégi bajnoki mérkőzésünkkel átlépünk az NBIII labdarúgó bajnokság 2021/22-es évadjának utolsó hónapjába. Sűrű a program a hajrában, hiszen rögtön május elején egy hét leforgása alatt három forduló is megrendezésre kerül. Május elsején, a munka ünnepén, amely nap idén az anyák napja is, a Putnok FC csapatának a fővárosban van bajnoki jelenése. A 33. játéknapon az Újpest FC II alakulata ellen lépünk pályára.

Égetően közeleg tehát a bajnokság vége, csapatunk pedig a fővárosi lila-fehérek otthonában kezdi meg a májust. Nyitómérkőzést játszunk a bajnokság 33. fordulójában, az Újpest elleni összecsapásunk ugyanis 11 órától kezdődik.

Lendületben van hétvégi ellenfelünk, az utóbbi kilenc mérkőzésükön nem találtak legyőzőre, hat alkalommal győztesen, háromszor pedig döntetlen eredménnyel vonulhattak le a pályáról. Az előző fordulóban magabiztosan verték idegenben a Hidasnémeti együttesét, győzelmükkel pedig előre léptek a tabella 9. helyére, egy ponttal megelőzve épp a mieinket. Amellett, hogy lendületben vannak a lilák bizony a góllövés is igen csak jól megy nekik az utóbbi időszakban, öt mérkőzés alatt tizenötször voltak eredményesek, ebből hét találatot a Törökszentmiklós, négy gólt pedig a Hidasnémeti ellen termeltek az utóbbi két fordulóban.

Újabb igazán nehéz mérkőzés elébe nézünk, csapatunk ugyanakkor számos alkalommal megmutatta már, hogy nem ismer lehetetlen küldetést. Szala Ákos tanítványai gőzerővel készülnek a hétvégi összecsapásra, szeretne a csapat újra a győzelem útjára lépni, ezzel visszaelőzve az Újpest II együttesét a bajnoki tabellán.

Ahogy azt korábban említettük, ismét sűrű hét elébe nézünk, három bajnoki találkozó kerül május első napjaiban egy hét leforgása alatt megrendezésre. Az előttünk álló időszakról vezetőedzőnk Szala Ákos is elmondta véleményét.

A bajnokság végén az edzésmunkában vannak változások, mert mentálisan is rendben kell lennie a játékosoknak, nem csak fizikálisan. A vége felé járunk, a 33. forduló jön és egy hét alatt három mérkőzés, ez az időszak más edzésmunkát igényel. Hat mérkőzés van hátra és szeretnénk minél előkelőbb pozícióban végezni a tabellán. Az Újpest csapata 9 forduló óta veretlen és a reggeli kezdés sem könnyíti meg a dolgunk, de meg kell találjuk azokat a játékosokat a hétvégére akik sikerre éhesek.

Október 24-én a Várady Béla Sportközpontban mérkőzött meg az idei szezonban egymással a két csapat, ekkor a Putnok FC magabiztos sikerrel tartotta itthon a három pontot, 4-1 arányban nyertünk. Azt, hogy mire számít az előttünk álló mérkőzésen arról játékosunk Fülöp Krisztián nyilatkozott honlapunknak.

Úgy érzem, hogy az eddigi munka amit befektettünk jó úton halad, bár sajnos az előző hétvégi mérkőzés nem úgy sült el ahogy szerettük volna, de mindenféleképpen javítani szeretnénk a következő meccsen. Hajtós összecsapásra számítok, mert két elég fiatal kerettel rendelkező csapat fog megmérkőzni, de úgy gondolom, hogy kellő akarattal és hittel meg tudjuk verni az Újpestet.

Újpesten veszi tehát kezdetét a bajnokság utolsó hava csapatunk számára, május elsején 11 órától az Újpest FC II-vel mérkőzünk, majd aztán május 4-én szerdán már hazai pályán pattog a labda, a Tállya KSE érkezik a Várady Béla Sportközpontba.