Hírek

PUTNOKFC.HU

„Nagy dolgokat hajthatunk végre közösen” – félévi értékelő Szala Ákos vezetőedzővel

17 bajnoki mérkőzést követően három hónapos bajnoki szünetet tart a Magyar labdarúgó harmadik vonal mezőnye. Mint az ismeretes, csapatunk nagyszerű őszi idényen van túl, melynek köszönhetően 5 pontos előnnyel telelhet az Észak-Keleti csoport élén a Putnok FC. Remek eredmény, kiváló közösség, nagyszerű munka – honlapunk pedig már megszokott módon Szala Ákos vezetőedzőt kérdezte a magunk mögött hagyott félévről.

– Kezdjük talán az idei félév értékelését egy kis személyes visszaemlékezéssel, hiszen az Eger elleni bajnokin 100. alkalommal irányítottad tétmérkőzésen a Putnok FC csapatát. Gyorsan elrepült ez a két és fél év, miként emlékszel a kezdeti időszakra, illetve milyen időszak volt számodra ez a 101 mérkőzés?

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy 31 évesen már, több mint 100 tétmérkőzésre készíthettem fel a csapatom. Viszonylag gyorsan elrepült ez az idő, de elég tartalmas időszak volt ez számunkra. Sok ember, játékos, edző életében apró döntések határozzák meg a következő életszakaszát. Ez mindig később derül ki, hogy épp jó vagy rossz döntés volt. Nagyon helyes döntésnek látom utólag, hogy két és fél éve belevágtunk ebbe a projektbe. Mindig hangsúlyozom, hogy nem 1-1 mérkőzést kell kiragadni az összképből, inkább a folyamatra koncentrálunk. Az első némileg kaotikus körülmények között kezdődő szezonban stabil középcsapat lettünk. A tavalyi szezonban ezüstérmet szereztünk, most pedig vezetjük a tabellát. Rengeteg tapasztalatot gyűjtünk folyamatosan és félévről-félévre érzem azt, hogy mennyivel többet tudunk most, mint tudtunk korábban. Azt gondolom ez a szakma szépsége, hogy visszagondolva a múltra tudod, hogy mennyivel több tudás van a birtokodban, mint volt 1-2-3 éve és abban is biztos vagyok, hogy jövő nyáron ezt újra el fogom tudni mondani.”

– Térjünk rá az idei félévre, volt itt mondhatni minden, veretlen bajnoki félév, Magyar kupa gólrekord, miként értékeled a Putnok FC őszi idényét?

„21 bajnoki mérkőzésig voltunk veretlenek, de mindig hangsúlyoztam, hogy ez annyira nem foglalkoztat minket. Mindig kizárólag a következő feladatra koncentrálunk és abból akarjuk kihozni a legtöbbet. A magyar kupa történelem könyvébe be tudtuk írni magunkat ennek örülök, de jobban örültem volna, ha ott lehetnénk a következő körben. Összességében azt gondolom remekül teljesített a klub ezen az őszön. Tudjuk, hogy fejlődnünk kell néhány dologban, de fejlődni is fogunk. Mindenki a saját feladatát törekedett a legjobb szinten teljesíteni. Mindenkit értek a pályagondnokoktól kezdve a polgármesterig.”

– Mi lehet szerinted a siker fő összetevője? Kérdezhetném úgy is, hogy mi a siker titka?

Nem érzem úgy, hogy lenne titkunk. Dolgozunk, sokat. Évről évre fejlődik a játékoskeretünk és olyan játékosok kerülnek hozzánk, akik akarnak feljebb lépni a következő szintre és ami fontos, tesznek is érte. A játékosok egymással való kapcsolata pályán és pályán kívül is rendkívüli. Sok öltözőben megfordultam játékosként, majd most már edzőként, de ilyen jó közösséget nem tapasztam sehol.
Nagyon eltaláltuk a játékunkat a mostani keretre. Nagy fókusz van minden héten azon, hogy egyes játékhelyzeteket hogyan szeretnénk lejátszani adott ellenfél ellen. Sok játékszituációt rendszeresen gyakorlunk, hogy mérkőzés közben az automatizmusaink működjenek. Meggyőződésem, hogy bármelyik poszton lévő játékosunk tudja, ha átkerül másik pozícióba ott milyen mozgásokat várunk el. Mindenki pontosan tudja mi a feladata labdás és labda nélküli játékban egyaránt a pályán. Minden ellenfelünket részletesen, minimum 5 mérkőzésük alapján elemzünk és az általuk preferált szerkezetre, játékszituációkra készülünk hangsúlyosan.
Ami érdekes lehet, hogy nem igazán klasszikus játékrendszert játszunk. Különböző pozícióban játszó céljátékosok mozgása határozza meg a többiek helyét a pályán.

– Kialakult a bajnokság előtt egy kohézió az SVF-fel is, milyennek láttad a közös munkát, illetve azt, hogy a PFC játékosai többször szerepelhettek az Ózd-SVF gárdájában is.

„Kölcsönösen segítjük egymást a Sajóvölgye Focisulival. Nagyon jól szót értünk egymással és azt gondolom a tabellák beszélnek is arról, hogy milyen az együttműködés. Az Ózd-Sajóvölgye csapata vezeti a BAZ megyei elsőosztályt, mi pedig az NB3 Észak-Keleti csoportját. Nagyon örülök annak, hogy az éppen kevesebb játékperchez jutó játékosaink ott, egy jó csapatban kapnak játékperceket és nem telik úgy az idő, hogy valaki hetekig nem lép pályára.”

– Egy ilyen őszi időszak után lehet valamiben hiányérzete egy vezetőedzőnek?

„Természetesen van. Hagytunk bent néhány olyan pontot, amivel most még nagyobb előnyünk lehetne, de azért nem panaszkodok. Ez egy olyan sport, ahol egy ellenfél is a pályán van. Ha az 1. forduló előtt azt mondta volna bárki, hogy télen lesz 5 pont előnyünk a második előtt, alá írtam volna. Amit korábban is megjegyeztem, a folyamat a fontos és az sikeres. Elégedettek ugyanakkor nem leszünk. Ez a csapat és stáb mindig többre törekszik és egyre éhesebbek vagyunk a sikerre. Nálunk a sikeresség nem megelégedést szül, sokkal inkább vágyat a még több sikerre.”

– A szurkolók a győzelmeken kívül a legtöbb esetben szép játékot is láthattak, miként látod ezt a helyzetet?

„Mindig arra törekszünk, hogy futballozunk és nálunk legyen a labda. Két félidő akadt 20 tétmérkőzésen amikor nem mi domináltunk, az utolsó Debrecen elleni mérkőzés első félidejében és az egri első félidőben. Amit játszani akarunk az sokszor látványos támadásépítésekkel jár, de sokszor egy néző csak azt a 4-5 játékos mozgását figyeli természetesen, aki éppen labdához ér 1-1 támadásnál, de ezt 11 ember közös együttmozgása eredményezi minden esetben. Miközben támadsz, próbálsz bontani, közben lennie kell olyan játékosoknak, aki arra ügyelnek, hogy esetleges labdavesztésnél kevésbé legyünk megkontrázhatóak. Arra törekszünk minden héten, hogy az éppen pályán lévő 11 játékosunk együttmozgása labdás és labda elleni játékban is minél gyorsabban rendezett legyen, minél kevesebb idő alatt ismerjék fel egymás között a jeleket a játékosok.”

– Boros Gábor személyében a góllövőlista aktuális éllovasa is a Putnok FC játékosa, az ő érkezése hiánypótló volt a nyári időszakban?

„Örülök, hogy Gabi hozzánk került és együtt dolgozunk. Meggyőződésem, hogy nem találtunk volna jobb csatárt a mi játékunkhoz. Sok olyan játékosunk van rajta kívül is, akinek nagyon sokat köszönhetünk. Rengeteg ötletem van általában a játékunkat illetően. Az ilyen minőségi labdarúgók nagyon gyorsan megértik ezeket és a mérkőzéseken is viszontlátom tőlük a kért dolgokat. Öröm ilyen játékosokat felkészíteni hétről-hétre.”

– Szokott módon van az, amit a szurkoló lát és emellett jelentős munka folyik a háttérben is. Milyennek értékeled a stáb és a csapatot körülvevő személyzet őszi ténykedését?

„Ahogyan korábban említettem ennél a klubnál mindenki arra törekszik, hogy a saját feladatát tökéletesen végezze el. A fogaskerék minden láncszeme a helyén van jelenleg.”

– A sikeres szereplés nem egyszer felkeltette az országos sajtó érdeklődését is, miként élte ezt meg a csapat?

Örülünk neki mikor kicsit reflektorfénybe kerül a klub. Azt gondolom azonban, hogy enélkül is komoly nívót és elismerést vívtunk ki magunknak az eredményeinkkel. Tudom, hogy sokan látják azt a folyamatot az első három osztályban, amiről beszéltem és egyre többet beszélnek rólunk. Duzzadunk az önbizalomtól és miért is ne tennénk. Sokszor túlságosan magabiztosnak tartanak minket, de ez csak önbizalom, mert tudjuk, hogy mire vagyunk képesek. Nem változtat ezen az utolsó 2 forduló eredménye sem. Tudjuk azt is, hogy sok mindenben fejlődnünk kell és fejlődni is fogunk.

– Nézzünk kicsit a jövőbe. Talán mindenkit az érdekel a legjobban, hogy egy ilyen ősz után kimondott cél a bajnoki cím, illetve a magasabb osztályba jutás?

„Azt gondolom ilyen szereplés után most már meg lehet fogalmazni azt a célt, hogy igen, nyerjük meg a bajnokságot. Ugyanakkor nem ez a mindennapok mozgatórúgója, hanem továbbra is csak a következő feladat lebeg a szemünk előtt. A bajnoki cím rájátszást jelente a másodosztályért. Egyelőre az a célunk, hogy legyünk bajnokok. Ha ez sikerül akkor sem fogunk változtatni a gondolkodásmódunkon, azután is minden feladatból a legtöbbet szeretnénk kihozni. Nem arról van szó, hogy itt most mi mindent feltettünk az NB2-re. Dolgozunk tovább és ha ezzel fel tudunk jutni, annak nagyon fogunk örülni. Én látom nap, mint nap a játékosaimat, hogy mennyire eltökéltek ők is. Két és fél éve ez volt a célunk, hogy olyan játékosokkal dolgozhassunk, akik átmennek a falon a céljaikért és a csapat céljaiért. Ez a közösség most nagyon egy irányba húz és nagy dolgokat hajthatunk végre közösen.”

– Hogy látod, kell-e a célok eléréséhez változtatni a kereten a téli időszak alatt?

„Szeretnénk erősíteni, tovább fejleszteni a játékunkat és ehhez elengedhetetlen némi erősítés. Azonban 3-4 játékostól többet nem hoznék bele ebbe a közösségbe. Nem győzöm hangsúlyozni, de tényleg ritka az ilyen közösség. Ezt nem lenne érdemes megbontani, de némi erősítés természetesen szükséges”

– Van már konkrét program a csapat téli felkészülésére? Mikor kezdődik a közös munka?

November 27-én egy félév záró vacsorával lezártuk az őszi szezont. Két hét teljes pihenőt kaptak a játékosok és december 10-től a szabadban és konditermekben végzendő feladatsort kell teljesíteniük a játékosoknak. A csapatedzéseket január 11-én kezdjük meg Putnokon. Minőségi ellenfelekkel tudtunk lekötni felkészülési mérkőzéseket. Szeretném megköszönni Putnok város polgármesterének Tamás Barnabásnak és László Jánosnak főszponzorunknak, hogy nyugodt hátteret teremtenek a munkánkhoz. Nagyon jó körülmények között edzhettünk napról-napra Boros Zolinak és a Kálmán Imre vezette csapatnak köszönhetően. A vezetőségben Kádár Zsolt, Kundráth Csaba, Kunváriné Bánkuti Gabriella és Knopp Richárd mindent megtesz szintén, hogy flottul menjenek a dolgok. Köszönöm Farkas Attila és Reményi Vivien honlapszerkesztők, Basa Viktor fotós, Kunvári Károly sofőr, Demjén-Gyurán Fruzsina és Horváth Réka segítségét is. Legnagyobb köszönetem a játékosoknak és stábomnak jár. Szabó Ádám a kapusokkal, valamint Majoros Márk az elemzések terén nagyszerű munkát végeznek. Fantasztikus emberekkel dolgozhattam ebben a félévben is együtt, hálás vagyok érte. Végezetül köszönöm szurkolóinknak a szurkolást és azt, hogy idegenbe is egyre többen elkísérnek minket, sokat jelent a csapatnak.”