Hírek

PUTNOKFC.HU

Magabiztos győzelem itthon a Tiszaújváros ellen

Megyei rangadó várt augusztus 13-án 17:30-tól a Putnok FC csapatára, az NB3 Észak-Keleti csoportjának 3. fordulójában a Termálfürdő FC Tiszaújváros együttese látogatott a Várady Béla Sportközpontba.

A két jó játékerőt képviselő alakulat összecsapására szép számú közönség volt kíváncsi, ezúttal pedig az időjárás is kegyes volt, szép napsütéses időben és kiváló gyepszőnyegen indulhatott útjára a labda. Kezdeményezően lépett fel a Putnok FC, egészen a kezdő sípszótól igyekezett Szala Ákos csapata irányítani a játékot. A magabiztos fellépés eredménye pedig egy gyors gól lett, az 5. percben Pócsik ugratta ki nagyszerűen Juhost a bal szélen, aki betört a tizenhatoson belülre, centerezését pedig Boros Gábor passzolta a kapuba. (1-0) A 18. percben újra Pócsik Botond akcióban, ezúttal Vattay kap tőle remek labdát a tizenhatoson belül, fiatal játékosunkat pedig csak szabálytalanul tudta megállítani a vendég védelem, a játékvezető így a büntető pontra mutatott. A megítélt tizenegyest Dobrovolskyi Zhenya rúgta a kapu bal oldalába. (2-0) A 28. percben veszélyeztetett először a Termálfürdő csapata, ekkor egy szögletet követően sikerült tisztázni a hazai védelemnek. Egy percre rá már a Putnok támadásban, Juhos passza után Pócsik ezúttal lövésre vállalkozik, Herceg védte. A 42. percre még egy vendég lövés jutott, Nagy Dávid lövését védte bravúrral Mészáros Dávid. Két gólos hazai előnnyel vonulhattak félidei pihenőre a csapatok.

A második játékrész elején megpróbált kicsit magasabb tempóra kapcsolni a két gólos hátrányban lévő vendég gárda, a hazai védelem azonban stabilan, hiba nélkül állta a sarat. Sőt, az 52. percben Bökönyi szerzett harcosan labdát a saját térfelünkön, megindult, majd nagyszerűen tálalt a középen érkező Boros Gábor elé, aki higgadtan értékesítette a ziccert. (3-0) Az 58. percben Valkay szabadrúgását tolta fölé bravúrral Mészáros, a 70. percben pedig Pócsik lövésénél védett nagyot a vendég portás. A 89. percben Boros és Pócsik összjátéka után Bökönyi lövését fogta bravúrral a TFC hálóőre. A 92 percben aztán egy bal szélen futó vendég támadás végén látott szabálytalanságot a játékvezető a tizenhatoson belül Oláhhal szemben, a büntetőt a sértett értékesítette. (3-1) Ennyi maradt a végeredmény is, ezzel pedig a Putnok FC harmadik bajnoki mérkőzését is megnyerte, így továbbra is hibátlan az Észak-Keleti csoportban. Magabiztos játékkal, végig dominálva és irányítva a találkozót sikerült itthon tartani a három pontot a Tiszaújváros ellen.

Nem játszottunk jól, elég kapkodó volt a játék. Többet kellett volna a támadó térfélen labdát birtokolnunk, ebben van hiányérzetem. Gyors átmeneteink jól működtek. További sok sikert kívánok a Tiszaújvárosnak.” – értékelt a lefújást követően Szala Ákos vezetőedző.

Putnok FC – Termálfürdő FC Tiszaújváros: 3-1 (2-0) (Boros (2), Dobrovolskyi ill. Oláh)

Putnok FC: Mészáros – Arday, Galacs (Tordai), Lőrincz A. (Sztankó), Pócsik, Boros, Vattay (Papp M.), Dobrovolskyi, Nemes, Juhos (Bakos), Komári (Bökönyi)

Tiszaújváros: Herceg – Oláh, Tóth (Vitelki), Farkas, Lőrincz P., Papp F. Erős, Varjas, Nagy (Vajda), Ivánka, Valkay (Géringer)

Folytatás augusztus 19-én, idegenben a Karcag SE ellen.