Hírek

PUTNOKFC.HU

Lehengerlő második félidő – három ponttal térhetünk haza a HSE otthonából

Hétközi játéknappal folytatódott az NB3 labdarúgó bajnokság hajrája. A 34. fordulóban csapatunk Nyíradonyra utazott és a Hajdúszoboszló ideiglenes otthonában lépett pályára.

Előre sejthettük, hogy több van a HSE csapatában mint amit az aktuális tabella, vagy az utóbbi hetek formája mutat. Hazai pályán a bajnokság során mindössze három csapat tudta eddig legyőzni a Szoboszlót, ez a feladat várt játékosainkra a szerdán 17 órától kezdődő bajnokin. Várakozásaink beigazolódtak, hiszen egy szervezett, jó játékerőt képviselő csapattal találtuk szembe magunkat. Igyekeztünk azonban a vendég szerep ellenére hamar kézbe venni a mérkőzés irányítását, sok passzos, kombinatív játékkal próbáltuk megbontani a hazai védelmet. Kiegyenlített erők küzdelmét láthatták a kilátogatók a mérkőzés első szakaszában, helyzetek adódtak a HSE előtt, de Nemes beadásai után Nagy és Galacs révén mi is veszélyeztettünk, eredményre azonban egyik csapat sem jutott. A 39. percben sajnos a hazaiak próbálkozását koronázta először siker, Karacs Péter talált Pápai kapujába. (1-0) Újabb találat ebben a játékrészben nem született, így egy gólos hátránnyal vonulhattunk a félidei pihenőre.

A szünetben aztán változtatott Szala Ákos, Szűcs Zsolt és Sághy Félix léptek pályára, a húzás a mestertől pedig mondhatni mesteri, hiszen előbb az 51. percben Szűcs Zsolt egalizált (1-1), három perccel később az 54. minutában pedig Sághy Félix is túljárt a hazai portás eszén, ezzel pedig már nálunk volt az előny. (1-2) Vezető gólunk tudatában is támadásban maradtunk, továbbra is nagyszerűen járattuk a labdát, szép akciókat vezettünk. Lendületünk a 64. percben pedig újra eredménnyel is párosult, szabadrúgáshoz jutott a Putnok FC, Lőrincz Attila pedig köszönte a lehetőséget és szép találattal megszerezte a harmadik gólunkat. (1-3) Két gólos hátrányban igyekezett előrébb jönni a HSE, a PFC védelme azonban most is szervezetten működött, így komolyabb veszély nem igazán alakult ki Pápai Krisztián kapuja előtt. A második játékrészben már egyértelműen mi domináltunk, kiváló taktikával tartottuk kontroll alatt a találkozót ebben a 45 percben. További találat az összecsapáson már nem esett, így főleg remek második félidei játékunknak köszönhetően újabb nagyon fontos három pontot zsebelhettünk be, egy könnyűnek egyáltalán nem mondható mérkőzés megnyerésével.

Az első félidőben még ismerkedtünk a pálya méreteivel, de így is meg voltak a ziccereink. Félidőben magasítottunk cserékkel a csapaton és hamar rövidre zártuk a három pont sorsát. Ismét sokat tudtak hozzátenni a padról beszállók a mérkőzéshez. Nagyon közel vagyunk most már az álmunkhoz. Gratulálok a srácoknak.” – nyilatkozta a lefújást követően Szala Ákos vezetőedző.

Aqua-General Hajdúszoboszló – Putnok FC: 1-3 (1-0) (Karacs ill. Szűcs, Sághy, Lőrincz)

HSE: Mészáros – Lénárt (Potor), Fenyőfalvi, Karacs (Drobina), Lukács (Barna), Berdó, Nagy R., Szathmári, Balla, Constantinescu (sain), Vincze

Putnok FC: Pápai – Gellén, Galacs (Nadimov), Lőrincz (Juhos), Nagy Zs. (Szűcs), Kiss (Sághy), Buda, Arday, Dobrovolskyi, Nemes, Komári (Sipos)

Huszadik bajnoki győzelmünkkel 67 pontos lett csapatunk. Sikerünkkel újabb nagyon fontos lépést tettünk az álmaink megvalósítása érdekében, de a forduló további párosításai közt is találunk olyan végeredményt, amely kedvező számunkra, a dobogó alsó fokán tanyázó Körösladány ugyanis vereséget szenvedett Tiszaújvárosban (1-0), így velük szemben tíz pontra nőtt az előnyünk, a DEAC ugyanakkor nyert a Pénzügyőr vendégeként (1-2), így velük szemben nem nőtt az előny, de az továbbra is tíz pont. Folytatást április utolsó napján, vasárnap a DVTK II érkezik a Várady Béla Sportközpontba.