Hírek

PUTNOKFC.HU

Játékosaink értékelték a bajnoki ezüstéremmel záruló szezont

A bajnoki idény végeztével természetesen csapatunk néhány játékosát is megkértük mondják el gondolataikat az ezüsttel záruló szezon után. Miként értékelik a rég látott sikert, milyennek ítélik meg saját teljesítményüket, miben látták az eredményesség kulcsát és milyen jövőképpel rendelkeznek – ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Putnok FC kiváló szezont futó labdarúgóinál.

Dobrovolskyi Zhenya

Úgy gondolom, hogy ez egy sikeres szezon volt számunkra, a célunk a legjobb háromba kerülés volt, és ez sikerült is. Mindig igyekeztünk a saját játékunkat játszani és kombinatív játékot mutatni, úgy gondolom, hogy a vezetőség elégedett a játékunkkal és az eredménnyel, de még sokat kell dolgoznunk, különösen a helyzetkihasználáson, hogy jövőre még jobb eredményt érjünk el. Eredményes volt ez a szezon számomra, hiszen sikerült 11 gólt szereznem és örülök, hogy segíthettem a csapatot ilyen eredmény elérésében, de nem lehetek magammal teljesen elégedett. Tudom min kell dolgoznom, hogy a jövőben még jobb eredményeket mutassunk. Úgy gondolom, hogy sok tényező befolyásolta az eredményünket, ahogy mondják „a futballban nincsenek kis dolgok”, de úgy vélem, hogy a fő tényező az egységes csapatunk, nem csak a játékosokra gondolok, hanem az edzői stábra és mindenben segítő technikai személyzetre. Az egész szezonban jó hangulat volt az öltözőben, az edzéseken és a pályán kívül is. Rengeteg munka, megfelelően felépített edzési folyamat, ellenfelek elemzése, még sok mindent sorolhatnék, de ez az ami kellett a sikeres szezonhoz és ilyen eredmény eléréséhez.

Buda Péter

Azt gondolom, hogy mindenki számára igazi meglepetés volt csapatunk idei teljesítménye, ahogyan azt már előző nyilatkozatomban is említettem, csak mi hittünk magunkban, hogy képesek vagyunk oda érni a dobogóra. Roppant eredményes év áll mögöttünk, csapatunk bebizonyította a többi csapat számára, hogy érdemes velünk számolni. Úgy érzem, hogy a tavaszi szezon számomra jól sikerült, elégedett sosem vagyok a teljesítményemmel, mert mindig van hova fejlődni, de azt gondolom, hogy mindent megtettem a csapat sikeréért és jó eredményéért. Véleményem szerint a siker titka az alázatos munka. Hogy mindig tudd a célod, s az eléréséhez vezető utat. Sikerünk sok mindenen múlt, de kiemelném a csapat összetartását, a rengeteg belefektetett munkát, a közönség és hozzátartozóink támogatását. Bármelyik hiányzott volna, nem sikerült volna ilyen jól a szezon. A jövőben továbbra is keményen folytatom a munkát, az edzéseket, s szeretnék még jobbá fejlődni az előttem álló évek alatt.

Sághy Félix

Egy szoros, kiegyenlített bajnokságban sikerült egy kimondottan jó helyezést elérnünk, aminek nagyon örülök. Több számomra új poszton is lehetőséget kaptam, igyekeztem mindenhol a maximumot nyújtani. Úgy érzem volt olyan meccs, ahol sikerült kimagaslót nyújtanom, de akadt olyan is amikor nem volt jó napom, ez szerintem így természetes. Mindenki éhes volt a sikerre, ez lehetett a fő tényező véleményem szerint a második hely elérésében. A jövőben szeretnék minél magasabb szinten játszani, ezért a bajokság megnyerése a célom.

Pápai Krisztián

Először is meg szeretném mindenkinek köszönni azt a munkát, amit értünk tettek a mögöttünk hagyott szezonban, hiszen nélkülük nem sikerülhetett volna. Nem volt egy könnyű szezon, de a bajnokság kezdete előtt felállított célt úgy gondolom, hogy nemcsak elértük, de túl is szárnyaltuk és bízok benne hogy ezzel sok embernek tudtunk egy kis örömet okozni. Úgy gondolom, hogy összességében egy sikeres szezonom volt, még ha nem is úgy sikerült teljes mértékében, ahogy szerettem volna, de ezekből a dolgokból tanul az ember. Nagyon örülök, hogy az egész szezon folyamán megkaptam a bizalmat a szakmai stábtól és csapattársaimtól, ebből tudok építkezni a jövőben és még szebb eredményeket tudok majd elérni a csapattal! Mivel egy nagyon fiatal csapat a miénk, ezért a legfontosabb tényező szerintem a motiváció és a munka morál volt, ami az egész bajnokság során jellemezett minket, hiszen ezek nélkül nem tudtunk volna elérni ezt a szép eredményt és bízok benne hogy ez nem fog változni a jövőben sem. A közeljövőt tekintve most a pihenésre fogok fókuszálni, hogy újult erővel tudjuk elkezdeni a felkészülést és még szebb eredményt érjünk el a következő szezonban, amiért mindent meg fogunk tenni, ezt garantálom!

Galacs Erik

Kiegyensúlyozott szezont futottunk szinte végig, egy-egy döccenő akadt az utunkon, de mutatja a csapat erejét, hogy mindig felálltunk a pofonból és dolgoztunk tovább. Az őszi fel szezonom jól sikerült, azonban tavasszal bennem maradt jó pár gól, így felemásnak értékelem a saját teljesítményem. A siker kulcsa a jól összerakott csapat, egy rendkívül jó szakmai munkával és végtelen hittel abban, hogy képesek vagyunk erre az eredményre. A következő idényben mindenképpen szeretnék fejlődni mind csapat és mind egyén szempontjából, de ha valamit ki akarok emelni akkor legfőképp a befejezéseimen kell csiszolnom.

Lőrincz Attila

Azzal kezdeném, hogy köszönet jár azoknak az embereknek akik segítették a csapatot és megteremtették a biztos hátteret, köszönet azoknak akik munkáját nem feltétlenül látja aki nincs ott az öltözőben és a mindennapokban. A szurkolóknak akik ott voltak az egész szezon során. Jó lenne sok olyan hangulatú meccsen játszani mint az utolsó hazai találkozónk. Azt gondolom, hogy minden játékos és a szakmai stáb is azon dolgozott, hogy mindenki ki tudja hozni magából a maximumot. Nagyon jó csapat egység és a mentalitás is párosult az előbb említett dolgokhoz, ennek volt köszönhető ez a siker. Az első perctől éreztem az edzők felől a pozitív mentalitást, megvolt felém a bizalom, és én is az első perctől azon dolgoztam, hogy minél előbb tudjam a csapatot segíteni. A beilleszkedési időszak után elkezdtem magam egyre jobban érezni és véleményem szerint ez a teljesítményben is megmutatkozott. Szeretnék ezen az úton tovább haladni és még jobb teljesítményt nyújtani a jövőben. A siker titka az a szemlélet, amit az egész csapatról elmondhatok, hogy minden áron nyerni akartunk az összes meccsen, ehhez pedig adott volt a kifogástalan szakmai felkészítés. A jövőben szeretnék fejlődni, minél több meccsen jó teljesítményt nyújtani, és a csapatot hozzá segíteni a kitűzött célokhoz.

Nemes Milán

Büszke vagyok az egész csapatra. Rég nem látott eredményt sikerült elérni Putnok városának. Szerintem jó szezont sikerült zárnom. Elkerültek a sérülések, egyenletes teljesítményt tudtam nyújtani, illetve olyan támadó focit játszunk, ahol az erényeim jobban tudom kamatoztatni. A siker „titka” az elvégzett munka! Keményen dolgoztunk egész évben, a nehéz pillanatokban is tudtunk egymásért küzdeni. Profi szakmai munka folyik nálunk nem véletlen, hogy egész évben nagyon kevés sérült játékosunk volt, ezáltal mindig a legjobb kezdővel tudtunk pályára lepni. Nagyon szeretek itt lenni, rég éreztem magam ilyen jól. Érzem a megbecsülést, azt, hogy csapat fontos tagja vagyok, a következő idényben szeretnénk még jobban szerepelni.

Arday Dominik

Februárban, a tavaszi szezonra kerültem a csapathoz, ami már akkor is a második helyet foglalta el a tabellán. Azt gondolom, hogy ezt az eredményt folyamatosan, stabilan megtartva megérdemelten lettünk ezüstérmesek egy húsz csapatos bajnokságban. Minden meccs más, minden csapatra folyamatosan készülni kell, de az, hogy sok erős és neves együttest is magunk mögé tudtunk utasítani, büszkeséggel tölt el. Tipikus maximalista vagyok a pályán és az életben is egyaránt, így soha nem vagyok teljesen elégedett magammal. Minden edzésre és mérkőzésre úgy készülök, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Az én mércém magammal szemben a legalább 120%.  Minden mérkőzést végig játszva igyekeztem hétről hétre folyamatosan minél jobban teljesíteni, remélem, hogy ezáltal a csapat hasznára tudtam válni. A siker legfontosabb tényezője maga a Putnok FC! Mindenki, aki ehhez a klubhoz tartozik bármilyen minőségben is, hozzátett ehhez az eredményhez, ezt csak így, együtt tudtuk elérni. Kiváló szakmai stábunk van, kivételesen jó a kapcsolatot a vezetés és a játékosok között emberileg és szakmai szempontból egyaránt. A csapategység pedig parádés, végig együtt, egymásért toltuk hétről hétre a szezont. Mindenki büszke lehet magára, ez igazi „férfimunka ” volt, mindezt úgy, hogy azt hiszem a Keleti Csoport legfiatalabb kerete voltunk. Természetesen hosszú évek óta azért, azon dolgozom, hogy minél magasabb osztályban is meg tudjam mutatni magam. Remélem, hogy elhivatottságom, szorgalmam és kitartásom majd meghozza azokat a lehetőségeket is. Rajtam nem fog múlni, nekem a futball az életem, a célom, megyek előre. Úgy érzem itt most a helyemen vagyok, első perctől kezdve – meg is köszönöm – élvezem edzőm belém vetett bizalmát, aminek hétről hétre igyekszem is megfelelni. Aztán a következő szezonban cél a bajnoki győzelem!