Hírek

PUTNOKFC.HU

Három pont hazai pályán az Újpest II ellen

Szeptember 9-én a hetedik fordulóval folytatódott a bajnokság az NB3 Észak-Keleti csoportjában. Szép számú szurkolósereg volt kíváncsi a szombati játéknap egyik legérdekesebbnek ígérkező párharcára, a listavezető Putnok FC és a forduló előtt a tabella negyedik helyén tanyázó Újpest FC II összecsapására.

Hazai labdabirtoklási fölénnyel és szervezetten védekező vendég alakulattal vette kezdetét a találkozó. Az első komolyabb helyzetre a 14. percig kellett várni, ekkor egy bal oldali szöglet után Boros veszélyeztetett hazai részről. A 25. percben egy szép hazai támadás végén Sztankó szánta el magát lövésre jó húsz méterről, szemben a kapuval, lövését Genzler tolta fölé. A 27. percben aztán Arday passzolt Nemeshez aki az alapvonalról Juhosnak tette vissza, Juhos Dávid a tizenhatoson belülről a hosszú oldali kapufát találta el, a vendég felszabadítás rövidnek bizonyult, 20-ról Dobrovolskyi Zhenya lőtt kapura, a védőn megpattanó lövés pedig a kapuban kötött ki. (1-0) Újabb találat az első játékrészben nem született, így 1-0-ás hazai vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

Kiegyenlített erők küzdelme zajlott a második játékrészben. Mindkét együttes szervezetten játszott, így nehéz volt igazán komoly lehetőséget kialakítani. Hazai oldalon több szép támadás végén az utolsó passz hiányzott egy nagyobb lehetőséghez, Mészáros Dávid kapuja viszont a második negyvenöt perc folyamán sem volt veszélyben. Küzdelmes mérkőzésen tehát, de újabb nagyon fontos három pontot gyűjtött hazai környezetben Szala Ákos csapata.

Azzal kezdeném, hogy nagy győzelmet arattunk a forduló előtt a tabellán negyedik pozícióban elhelyezkedő Újpest II csapata ellen. Mérkőzés előtt azt kértem a játékosoktól, hogy törekedjünk a tőlünk megszokott látványos, hatékony játékra, azokat a játékelemeket felvonultatva ami ránk jellemző. Ugyanakkor az is elhangzott a mérkőzés előtt, hogy ha nem működnek a dolgaink, akkor sok melóval kell behúzzuk ezt a meccset, ha kell egy góllal. Ez fontos volt a múltheti döntetlen után. Sokan csak annyit látnak, hogy a Putnok milyen eredményeket ér el, de nem reálisan gondolkodnak. Továbbra is a tartalék csapatokat leszámítva miénk a legfiatalabb átlagéletkorral rendelkező keret, a pénzügyi kereteink a középmezőny elején vannak. Ennek ellenére sok munkával, a játékosok hozzáállásával a munkás hétköznapokhoz tudunk versenybe lenni az első helyért. Örülünk, hogy mindenki 4-5 gólt vár el tőlünk hazai pályán, de nem minden mérkőzés ilyen. Van, hogy ki kell szenvedni egy  1 gólos győzelmet és ez a csapat ezt is megteszi. Nagyon örülünk ennek a győzelemnek, mert a hozzáállás és a játékosok csapat iránti elkötelezettsége miatt nyertük ezt a meccset meg. Az első 7 bajnoki mérkőzésből van 19 pontunk. Kapnak egy plusz szabadnapot a játékosok és hétfőtől készülünk a Budafok elleni kupamérkőzésre.” – mondta el honlapunknak a lefújást követően Szala Ákos vezetőedző.

Putnok FC – Újpest FC II: 1-0 (1-0) (Dobrovolskyi)

Putnok FC: Mészáros – Arday, Galacs, Pócsik (Papp), Sztankó (Benkő), Tordai, Boros (Bökönyi), Vattay, Dobrovolskyi (Mrva), Nemes, Juhos (Komári)

Újpest II: Genzler – Horváth K., Horváth B., Mucsányi, Kruppai (Dékei), Árki (Farkas), Müller, Simon, Kovács, Szabó, Gál (Tóth)

Folytatás egy hét múlva a MOL Magyar kupa harmadik fordulójában, hazai pályán az NB2-es Budafoki MTE ellen.