Hírek

PUTNOKFC.HU

Győzelem az MTK elleni felkészülésin

Január 21-én második felkészülési mérkőzését játszotta a Putnok FC csapata. Ezúttal fővárosi együttessel mérkőztek meg Szala Ákos tanítványai. Az MTK Budapest második ligás csapata, kiegészülve néhány tehetséges, ifjúsági bajnokok ligájában szereplő játékossal kiváló erőfelmérőként szolgált arra, hol is tart a felkészülés jelen szakaszában a Putnok FC. Egy jó iramú, tempós futballt hozó mérkőzésen sikerült ezúttal meccshelyzetben kipróbálni a korábbi edzéseken gyakoroltakat. A mérkőzés eredménye: MTK Budapest – Putnok FC: 2-4, csapatunk gólszerzői: Nagy, Dobrovolskyi, Kiss, Komári. A február 12-én folytatódó bajnokságig még három alkalommal lép pályára felkészülési találkozón a Putnok FC, ebből jövő héten két mérkőzés kerül lebonyolításra. Az előzetes tervek szerint előbb szerdán a Debrecen vendégeként, majd hétvégén a Tarpa otthonában, végül egy héttel a bajnoki folytatás előtt itthon a Sényő ellen.