Hírek

PUTNOKFC.HU

Az utolsó lépés, az osztályozó visszavágója következik

Túl a bajnoki évadon és az osztályozó mérkőzés első felvonásán, június 9-én utolsó szezonbeli mérkőzéséhez érkezik a Putnok FC labdarúgó csapata. Egy kemény idény és egy izgalmas első körös osztályozó mérkőzéssel a háta mögött csapatunk az Dél-Nyugati csoport bajnokának otthonába utazik a visszavágóra.

Egy remek iramú, jó színvonalú odavágón vannak túl egymás ellen a felek, ahol a labdabirtoklásban ugyan a vendégeknél volt többet a játékszer, a nagyobb lehetőségek azonban a mi oldalunkon adódtak.

Közel 500 kilométeres út vár csapatunkra a visszavágót megelőzően, hogy végre kiderüljön, hogy az Észak-Keleti, vagy az Dél-Nyugati bajnok lehet-e tagja az NBII következő bajnoki idényének.

Már az első körös összecsapáson is jól látható volt, hogy mindkét fél alaposan felkészült a másikból. Mindkét csapatra egy kemény összecsapás vár és bármennyire is érdemelné meg a két bajnok gárda azt, hogy egy nehéz, de sikeres idény után a magasabb osztályban folytassa, sajnos ez csak egyikük számára adatik meg.

Kiváló hazai mérleggel rendelkezik a Szentlőrinc csapata a magunk mögött hagyott bajnoki évadban. 15 saját pályájukon megvívott mérkőzésükből 14 alkalommal hagyhatták egy győztesen a játékteret, egy alkalommal pedig döntetlen játszottak. Kifejezetten gólerősek is hazai környezetben, otthon játszott bajnoki mérkőzéseiken ugyanis 47 gólig jutottak a szezonban, ami több mint hármas gólátlagot jelent. A bajnokságban kapott 21 góljukból 10-et kaptak saját stadionjukban.

Csapatunknál a szokott módon zajlik a heti felkészülés. Minden játékosunk nagyon várja a hétvégi visszavágót és igyekszik legjobb formáját hozni a siker érdekében. Sokszor bizonyította már együttesünk, hogy képes nehéz mérkőzéseken eredményes játékot mutatni. Az egész idényen át kiválóan működő csapategység, az egymásért való küzdeni tudás, na és persze a rengeteg befektetett munka és energia pedig reméljük ezúttal is meghozza gyümölcsét.

Minden edzőnek azt kívánom, hogy egyszer egy ilyen emberekből álló csapatot irányítson, mint amilyet én irányítok. Minden egyes játékos egész szezonban fegyelmezetten, maximális odaadással végezte a feladatát. Amit most látok rajtuk az az, hogy mindenre képesek a győzelemért. Értek minket megpróbáltatások, vannak sérültjeink, de amit látok a játékosok szemében és testbeszédén, az maximálisan megnyugtat. Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy idáig jussunk. Most itt vagyunk és készen állunk learatni a babérokat.” – nyilatkozta a találkozót megelőzően honlapunknak Szala Ákos vezetőedző.