Hírek

PUTNOKFC.HU

Átigazolási hajrá – bal védővel erősödött a Putnok FC

Az átigazolási időszak hajrájában még a Putnok FC játékos keretében is történt változás. Csapatunkhoz szerződött Nemes Milán, akinek személyében egy rutinos bal védő érkezett Putnokra. Milán a Nyíregyháza Spartacus FC-től tette át székhelyét városunkba. Eddigi pályafutása során 41 első, 50 másod és 82 harmad osztályú Magyar mérkőzésen lépett pályára.

Nemes Milán neve bizonyára nem ismeretlen a Putnok FC szurkolói számára, hiszen a 2019/20-as bajnoki évadban már pályára lépett csapatunk színeiben. Szala Ákos edző bízik benne, hogy a remek adottságokkal rendelkező védő hasznos tagja lesz a csapatnak.

Szics valószínűleg hetekre kidőlt sérülés miatt és kimondott baloldali védő nélkül maradtunk. Lettek volna alternatíváink öltözőn belül, de egyikőjük sem igazán védő játékos. Milán abszolút megfelel azoknak a szempontoknak, akit kerestünk a posztra. Örülök, hogy sok csapat közül minket választott, erőssége lesz csapatunknak.

A ambiciózus védő szeretné rutinjával a csapat sikereit segíteni. Nagy teherbírással és maximális győzni akarásával szeretne minél hamarabb a csapat stabil tagjává válni és minél több játékperccel segíteni az együttest.

Szeretnénk az idei év meglepetés csapata lenni, akik bárhol bármikor győzelmi eséllyel lépnek pályára. Ebben szeretnék a csapat hasznára lenni. Modern kori szélső védőnek tartom magam, előszeretettel segítem a támadásokat. Gólpasszokkal, illetve minél kevesebb kapott góllal szeretnék hozzájárulni, hogy a csapat eredményes legyen.” – mondta el megkeresésünkre csapatunk új igazolása

  • főkép forrás: Diósgyőri VTK hivatalos honlap – dvtk.eu