Hírek

PUTNOKFC.HU

A Sényő ellen folytatjuk a hétvégén

A sűrű május eleji program harmadik állomása következik vasárnap a Putnok FC számára, amikor is a Sényő-Carnifex FC otthonában vendégszerepel Szala Ákos legénysége. Elég csak a Keleti csoport tabellájára pillantani ahhoz, hogy megállapítsuk ezúttal sem vár egyszerű feladat városunk labdarúgó csapatára.

A jelenleg hatodik helyen tanyázó Sényő igen csak jó időszakot tudhat maga mögött, igaz ugyan, hogy ebbe a remek szériába a legutóbbi fordulóban a Hidasnémeti „belerondított”, de előtte öt mérkőzésen keresztül nem talált legyőzőre a Szabolcsi alakulat. Hazai pályán is imponáló a mérlegük a legutóbbi öt saját sporttelepükön lejátszott mérkőzésen, hiszen négy győzelem és egy döntetlen a hazai mérleg, otthon legutóbb a Kazincbarcika ellen kaptak ki, még március elején.

A mögöttünk lévő harmincnégy forduló alapján azonban nyugodt szívvel kijelenhetjük, hogy nem kell félteni csapatunkat az ilyen mértékű kihívásoktól, hiszen számos alkalommal mutatták már meg játékosaink, hogy bárkivel partiban tudunk lenni. Önbizalmat és lendületet adhat a csapatnak a magunk mögött hagyott két játéknapon elért győzelem és az, hogy egy esetleges sikerrel közelebb férkőzhetnénk a tabellán öt ponttal előttünk lévő Sényőhöz.

Tétmérkőzésen, ha jók az információim még nem győzte le a Putnok a Sényőt. Szeretnénk ennek a sorozatnak véget vetni, bármennyire nem nyerni járnak a csapatok Sényőre. Lesznek hiányzóink sérülés miatt. Toldozzuk, foltozzuk a csapatot és örömteli, hogy bárki kerül a csapatba, hozza tud tenni a csapat eredményességéhez. Ugyanazzal a mentalitással, taktikai fegyelemmel és koncentráltsággal kell pályára lépjünk, amivel sikeresek voltunk az elmúlt időszakban.” – mondta el megkeresésünkre a találkozó előtt Szala Ákos vezetőedző.

Csapatunk tizenöt bajnoki találatnál járó támadója Katona Bence is bizakodó az eddigi remek májusi teljesítményünk okán. Kemény, de nem lehetetlen küldetésnek látja a riválishoz való közelebb zárkózást.

Először is nagyon örülünk, hogy három napon belül két meccset is meg tudtunk nyerni. A titka szerintem az lehet a sényői meccsnek, hogy mindenkinek ugyanúgy bele kell állni a meccsbe mint az elmúlt két alkalommal és ha ez meg lesz, akkor elhozhatjuk a három pontot. Egy harcos, kemény meccsre számítok. A Sényő egy masszív csapat, ezt mutatja a tabellán elfoglalt helyezésük is, de mindenképpen nyerni szeretnénk és közelebb zárkózni a Sényőhöz.

Sényő-Carnifex FC – Putnok FC: 2022.05.08. – 17:00

Sényő Sporttelep