Hírek

PUTNOKFC.HU

Komári György a Putnok FC új igazolása

A Putnok FC friss igazolása Komári György 2004. augusztus 21-én született. A fiatal támadó az utóbbi nyolc évben a Tarpa csapatában futballozott, ahol 16 évesen már a felnőtt csapat tagjai közé került. Az előző bajnoki idényben 39 mérkőzésen lépett pályára, ezeken tizenháromszor volt eredményes.

A fiatal játékos nagy lehetőségnek tartja, hogy csapatunkban folytathatja pályafutását.

Komári György

Nagyon örülök, hogy Putnokra kerülhettem. Nagy lehetőség ez számomra, szeretnék minél többet fejlődni és a lehető legtöbb pályán töltött idővel segíteni a csapatot a sikeres bajnoki szereplésben.” – nyilatkozta honlapunknak csapatunk új igazolása

Szala Ákos edző nagy fantáziát lát új igazolásunkban.

Gyuri egy olyan fiatal játékos, akiben a későbbiekben abszolút benne van, hogy magasabb osztályban fog szerepelni. Gyors és rendkívül jó bal lába van. Van benne jó értelembe vett vagányság, ami ennyi idősen mindenképpen plusz. Jó alany ahhoz, hogy magasabb szintre jusson, mert jó a mentalitása.