Hírek

PUTNOKFC.HU

Boros Gábor a Putnok FC új igazolása

A Putnok FC nyári erősítése Boros Gábor. A 25 esztendős támadó fiatal kora ellenére nem minden napi rutinnal rendelkező játékos. A DVTK színeiben játszott már a  magyar első osztályban, de közel 60 mérkőzésen lépett pályára a Merkantil Bank (NB2) ligában is. Kiemelkedő befejező képességére remek példa, hogy a 2021/22-es bajnokságban az NB3 nyugati csoportjának bajnokánál, a Mosonmagyaróvárnál 27 találatig jutott, de a korábbi bajnoki évadokban is többször jutott húsz szerzett találat fölé. NB3-as mérkőzései során már több mint 90 alkalommal talált az ellenfél hálójába, így méltán bizakodhatunk abban, hogy ez a szám csapatunknál átlépi a százat is. Putnokra az FC Tiszaújváros együttesétől érkezett.

Boros Gábor

Hét éves koromban kezdtem futballozni Szlovákiában a Rimaszombat együttesében, később 16 évesen kerültem Diósgyőrbe. Ott végig jártam a korosztályos csapatokat egészen a felnőtt együttesig. Egy évet töltöttem kölcsönben Kazincbarcikán, majd Budafokon játszottam, aztán Egerben egy évet. 2021-ben Mosonmagyaróvárra igazoltam, ahol sikerült megnyerni az NB3 nyugati csoportját. Az előző fél évemet Tiszaújvárosban töltöttem. Center pozícióban érzem magam legjobban. Minden szezonomnak úgy indultam eddig neki, hogy szeretnék gólkirály lenni, most sincs ez másképp. Eddigi benyomásaim abszolút pozitívok minden szempontból. Csapat szinten szeretném, hogy az előző bajnokságtól jobb helyet érjen el a csapat.